Belföld

Minden egyetemista befejezheti tanulmányait a PKE-n

2016.03.17 - 16:38

Nem kell attól tartaniuk a magyar állami támogatással működő nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) diákjainak, hogy nem fejezhetik be a tanintézetben elkezdett tanulmányaikat - jelentették ki az egyetem újonnan megválasztott vezetői egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az eseményen az egyetemi szenátus decemberben megválasztott elnöke, Fodor Attila és a múlt héten megválasztott rektora, Pálfi József válaszolt az újságírók kérdéseire. Pontosították: a megválasztott rektor mandátuma akkor válik hivatalossá, ha a minisztérium rendeletben erősíti meg a Nagyváradon hozott döntést. Elmondták: az egyetemi struktúra karcsúsítása arra vonatkozhat, hogy a következő tanévben nem indulnak egyes olyan szakok, amelyek eddig szerepeltek az egyetem kínálatában.

"Ha egy hallgató beiratkozott, és most másodéves lesz egy olyan szakon, amely nem indul ősszel, az egyetemnek kötelessége gondoskodni arról, hogy befejezhesse a tanulmányait" - jelentette ki Fodor Attila. Az egyetem karcsúsítási tervét április közepéig kell elbírálnia a magyar állam erdélyi felsőoktatási támogatásait kezelő Sapientia Alapítványnak. Ezután válik véglegessé az az intézkedéscsomag, amely a vezetők reménye szerint az intézmény gazdálkodásának a stabilizálásához vezet.

Pálfi József úgy fogalmazott, hogy a válságot az új vezetők nem az intézmény végének, hanem az intézményépítés fordulópontjának tekintik. A rektor pontosította: nem a magyarországi finanszírozó felé nem tudnak elszámolni a támogatással, hanem a hitelfelvételek és az egyetem korábbi vezetésének a felelőtlen gazdálkodása miatt "házon belül adódtak" a problémák.

A rektor jó hírként közölte, hogy jó ütemben haladnak az egyetem új épületének az építési munkálatai, és az új tanévet már az új egyetemi székházban kezdhetik. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) jelenleg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki székházában működik.

A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam tartja fenn. Amint az alapítók tanácsának elnöke, Tőkés László korábban közölte, az intézmény mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel a rossz gazdálkodás következtében.