Szatmárnémeti

Milyen változásokat hoz 2021?

2021.01.04 - 09:17

Minden új év változásokat eredményez, mely sok állampolgár életét befolyásolja. Nem lesz ez másként idén sem, hiszen több fontos határozat lépett életbe a fizetések, gyermeknevelési pótlék és a nyugdíjak tekintetében, de az üzemanyag és a villamos energia drágulása is várható. A legutóbbi kormányülést követően Florin Cîţu kormányfő elmondta, hogy 2021-ben az állami alkalmazottak 1450 lej értékű utazási csekket kapnak — ezt kizárólag elektronikus formában adják —, ugyanakkor január elsejétől a teljes munkaidőért adható legkisebb fizetést 2300 lejre emelik. A vonatkozó rendelkezést várhatóan a kormány e heti ülésén fogadják el, írja az Agerpres. Jelenleg 2230 lej a bruttó minimálbér. Januártól 20 százalékkal növekszik a gyereknevelési pótlék — írta Facebook-bejegyzésben Raluca Turcan munkaügyi miniszter. „A gyereknevelési pótlék 2021. január elsejétől 20%-kal nő, ahogyan azt megígértük. A 2 és 18 év közötti gyerekek havi 214 lejt fognak kapni januártól. A két évet be nem töltött és a fogyatékkal élő gyerekeknek 427 lej fog járni” — említette meg Turcan. Szintén újdonságnak számít, hogy az idei évtől kezdődően a nyugdíjakat minden hónap elseje és tizenötödike között kézbesítik majd, számolt be Turcan. „Tárgyaltam az országos nyugdíjpénztár, a pénzügyminisztérium és a posta képviselőivel, és kidolgoztunk egy pontos menetrendet arra vonatkozóan, hogy ezután időben kézbesítsük a nyugdíjakat. Januárban is igyekszünk időben kézbesíteni a nyugdíjakat, annak ellenére, hogy az említett intézmények zárva voltak az ünnepnapokon” — összegzett a munkaügyi miniszter.

Drágul az üzemanyag és az áram

2021. január elsejétől 6 banival drágul a benzin és a gázolaj a töltőállomásokon a jövedéki adó emelkedése következtében. A pénzügyminisztérium szerint a január elsején hatályba lépő módosítások értelmében az ólommentes benzin jövedéki adója 1827,13 lejre emelkedik ezer literre számolva a jelenlegi 1773,46 lejről. A gázolaj esetében a jövedéki adó a jelenlegi 1625,37 lejről 1674,55 lejre nő ezer literre. Az olajtársaságok számításai szerint ez átlagban 6 banis növekedést fog eredményezni az üzemanyag árában.
Január elsejétől teljesen liberalizálták a hazai villamosenergia-piacot, így a fogyasztók már nem az ANRE által rögzített árat fizetik, hanem azt, amely nekik a leginkább megfelel, amelyet — miután összehasonlították a különböző forgalmazók ajánlatait — a szabad piacról választottak. Ilyen körülmények között annak a mintegy hatmillió fogyasztónak, akik a szabályozott piacon zárták az évet, két lehetőségük van: vagy nem tesznek semmit, és akkor érvényben mard korábbi szerződésük, s így automatikusan az egyetemes szolgáltatásnak nevezett árat fizetik, amely 13–26 százalékkal magasabb lesz, mint eddig, vagy új szerződést kötnek a szabad piacon.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Hogy ne vezessék félre a vásárlókat

Nem szép dolog a súlycsökkentés általi drágítás!
Belföld

Nálunk a legnagyobb mértékű a drágulás

Március után áprilisban is 2,6% volt az éves infláció az Európai Unióban, ám Románia már a negyedik egymást követő hónapban a legmagasabb (5,9% - 6,2%) inflációval rendelkező tagállam.
Belföld

Itt a Bálint nap, drágult a rózsa, a praliné, a bor és a pezsgő is

A statisztikai intézet adatai szerint a rózsa 10,7 százalékkal, a csokoládé 17,2 százalékkal, a kávé 7,5 százalékkal, a bor 8,9 százalékkal, a pezsgő pedig 11,8 százalékkal drágult.