Belföld

Milliárdos veszteség a juhtenyésztőknek

2014.09.15 - 12:10

A kéknyelv-betegség miatt országos szinten betiltott állatvásárok miatt jelentős kárt szenvedhetnek a juhokat tartó gazdák, ugyanis a „nyakukon maradhat” mintegy 5,5 millió állat, melyeket ősszel kellett volna exportálniuk. „Ennek a tiltásnak nagyon negatív a hatása, ugyanis ahogy nálunk a húsvét előtt van nagy piaca a báránynak, úgy októberben a muzulmán országokban van kereslet a bárányok iránt: a hónap elején kezdődnek az ottani ünnepek, és ekkor van a legjobb áruk is a bárányoknak, de mivel az állatokat nem lehet szállítani sem, nem tudjuk értékesíteni” — nyilatkozta Nicolae Cioranu, a Romovis juh- és kecsketenyésztők országos szövetségének elnöke.

Becslések szerint országos szinten 1,7 milliárd lej a kár, és ehhez még hozzáadódnak az eladatlan bárányok további tartásának költségei is, de ha most nem tudják eladni, akkor erre nem nagyon lesz pénz, tehát nehéz idők elé néznek a „nagybani” juhtenyésztők. Az arab világba 3 millió bárány leszállítására kötöttek szerződést októberre, plusz 2,4 millió felnőtt állatot is kellene szállítani.

A tenyésztők egyesületének vezetői szerint az országos hatóság (ANSVSA) kényelemből hozta meg az intézkedéseket, úgy vélik, hogy a tiltás elég lett volna azokra a területekre, ahol beteg állatok vannak, és azok 20 kilométeres körzetére. „Ahol azonban nem terjedt el a betegség, nem értem, miért ne lehetne szállítani. Meg lehetne oldani az ANSVSA szakembereinek szigorú ellenőrzése mellett fertőtlenített, erre a célra szolgáló járművekkel, de úgy tűnik, kényelmesebb megtiltani, mint hogy az alkalmazottak terepen dolgozzanak és felügyeljék a szállítást” — mondta Ionică Nechifor, a tenyésztők egyesületének főtitkára.