Vidék

Mikulás-napi táncház lesz szombaton

2025.12.03 - 18:09
A Bagó banda húzza, a SzarvasKő Néptáncegyüttes és minden táncos járja – sőt, maga a Mikulás is ropja majd a halmi kultúrotthonban a szatmári, szilágysági, kalotaszegi, bonchidai ritmusokra.

Második alkalommal szervez táncházat a halmi SzarvasKő Néptáncegyüttes a helyi önkormányzat támogatásával — hiszen már tavasszal, amikor az első, népviseletnapi alkalmat kitalálták, azt is eldöntötték: szeretnének évi két táncházas hagyományt teremteni az ugocsai községközpontban.

hirek/2025/dec/tanchaz2.jpg

„December 6–án, szombaton délután mindenkit szeretettel — no és zsíros kenyérrel, fánkkal, teával, a nagykorúakat forralt borral – várunk a halmi kultúrházban. Ahová, ha jól tudom, a Mikulás is ellátogat majd, s nem csak azért, hogy ajándékot hozzon, hanem hogy táncoljon a Bagó banda muzsikájára.
18 órától gyermektáncházzal kezdünk, moldvai, felcsíki és Jókai–táncokkal, majd nagyjából 20 órától a felnőtt táncház követi, szatmári, szilágysági, mezőségi, kalotaszegi, bonchidai táncrenddel.” – tudtuk meg a SzarvasKőt, illetve a társszervező Szamoshátat vezető Kispál Nándor házigazdától, aki Rozsnyai Tímea oktatóval közösen vezeti majd a táncházat.

A táncházi belépő 10 lej, ugyanakkor adománydobozt is kihelyeznek, az összegyűlt összeget pedig a tavaly tavasszal megalakult SzarvasKő Néptánccsoportra fordítják.

Szabó Kinga Mária

hirek/2025/dec/tanchaz-plakat.jpeg