Szatmárnémeti

Mikulás — minden körülmények közt

2020.12.06 - 18:00
A fehér szakállú, kedves Mikulást a járványhelyzet sem riasztotta vissza attól, hogy a jó gyermekeknek meglepetést rejtsen a szépen kitisztított, az ablakokba gondosan kihelyezett kis cipőikbe.

Sajnos idén az ügyes óvodások nem köszönthették a tanintézetükben a piros ruhás Mikulást, nem állhattak elé és mondhatták el kedvenc ünnepi versikéiket, énekelhették lelkesen és csilingelő hangon az alkalomra megtanult dalaikat. Mivel azonban a szatmárnémeti Hám János Óvoda gyerkőcei nagyon jók voltak, és az online foglalkozásokba is lelkesen bekapcsolódtak, ezért ha nem is személyesen, de a világhálón keresztül mégis találkozhattak a Mikulással. A kedves öreg Mikulás ugyanis, bár a tanintézetek a gyermekek előtt zárva vannak, mégsem feledkezett meg róluk, piros puttonyában apró meglepetéssel idén is ellátogatott az óvodába. Volt is nagy öröm pénteken délután a Hám János Óvoda apróságainak internetes tantermeiben a Mikulás-váró foglalkozások során, amikor megjelent a képen a tanintézet folyosója, majd a díszterme, ahol először csak fehér, havas lépteket fedeztek fel, majd egy vidám, mély hang köszöntötte őket, és megjelent az igazi Mikulás.
Az óvoda minden gyermeke számára lapult egy kis meglepetés a zsákjában, melyet nemsokára meg is fog kapni mindegyikük, az óvodások pedig a kezdeti meglepettség után vidáman csiviteltek a Mikulással. Volt, aki énekelt, volt, aki verset mondott, de volt, aki csak azt akarta elmesélni, hogy milyen jó gyermek volt egész évben. A Mikulás megköszönte az aranyos produkciókat, és megígérte az óvodásoknak, hogy jövőre is eljön — minden körülmények között.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szent Miklós, Mikulás, a Krampusz és Rudolf, meg az ő piros orra

Szent Miklós püspök, aki nagylelkűségével és felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke és Mikulás, aki az ablakba kitett, fényesre pucolt csizmákba ajándékot rejt a jó gyermekek számára — természetesen segítői is vannak, az ajándékokat előkészítő manók, a Krampuszok, no meg Rudolf, akinek piros orra mutatja az utat.
Szatmárnémeti

Piros, és arany színű díszeket kapott a mindenki karácsonyfája

A piros és az arany szín dominál a szatmárnémeti karácsonyi vásárban, az uralkodó hangulat pedig a meleg. Esőbe forduló hószállingózásban nyílt meg a karácsonyi vásár, de belül senki sem fázott.
Szatmárnémeti

Karácsonyi vásár az egész családnak - Részletes program

November 30-án 18.00 órai kezdettel, az ünnepi fények felkapcsolásával Szatmárnémetibe is beköltözik a karácsony varázsa. Az Október 25-e téren a fényfüzérek alatti mesebeli hangulatú városkát idéző karácsonyi vásár naponta, 15:00–21:00 óra közötti nyitvatartással várja az érdeklődőket.