„Bár amatőr úszóversenyt már háromszor is szervezett az Aqua Swim Sportegyesület , ez az első ilyen jellegű, a decemberi ünnepkörhöz kapcsolódó rendezvényünk, amelyet értelemszerűen Mikulás Kupának neveztünk el. A versenyre 6 – 18 év közötti gyermekek, kamaszok jelentkezését várjuk — bárki, bármilyen úszásnemben kipróbálhatja magát, a lényeg, hogy egy hosszt (12,5 méter) végig kell úsznia.” – mondja megkeresésünkre Tatár Szabolcs, kiemelve: motivációs megmérettetés lesz inkább, hiszen minden versenyző díjazva lesz, és oklevelet is kap.
„Az a gyermek, aki megtanul úszni, teljesen más mentalitással fog felnőni , hiszen az úszás egy fontos, komplex mozgásforma — ezt nem győzzük elégszer hangsúlyozni.” – teszi hozzá.
A Mikulás Kupát — amely a Nemzeti Együttműködési Alap, és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg — december 22-én szerveik, jelentkezni pedig Tatár Szabolcsnál, a 0745544025-ös telefonszámon lehet.
Szabó Kinga Mária