Nagykároly

Mikulás a Babaklubban

2015.12.09 - 19:00

A korábbi évek hagyományát követve, idén is ellátogatott a nagykárolyi Baba-mama Klub csemetéihez a Mikulás. A népes csapat a nagykárolyi 1-es Számú Napközi Petri úti épületében gyűlt össze, itt várták a Mikulást kedd délután.

A gyermekek énekkel, verssel köszöntötték a Mikulást, aki édességgel, gyümölccsel és játékkal kedveskedett a klubos gyerekeknek. Gindele Enikő, a klub egyik alapítója elmondta, ebben az évben még két komolyabb tervük áll megvalósítás előtt: az egyik, hogy hétfőtől a nagyobbak számára induló klubos foglalkozást sikerüljön népszerűvé tenni, illetve készül a klubos naptár 2016-os kiadása is. Előbbi projekt december 14-én indul, amikor is Tolnay Adriennel karácsonyi készülődést szerveznek az óvódáskorú, de már nagyobbacska gyermekeknek az 1-es napközi zsinagóga melletti épületében, 18 órától. A klubos naptár is készülőben van, az igénylők még ebben az évben kézhez vehetik azt.

„A keddi mikulásjárás nem jöhetett volna létre a nagykárolyi Caritas szervezet, a Bagossi testvérek gyümölcs-hozzájárulása és a nagykárolyi 1-es Számú Napközi vezetőségének és óvónőinek segítsége nélkül. Köszönet a támogatásért!” — mondta Gindele Enikő.