Vidék

Mikolaiak nyerték meg a bibliaismereti vetélkedőt

2012.11.12 - 09:08

Ilonczai Zsombor, a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági előadójának szervezésében bibliaismereti vetélkedőt rendeztek november 10-én az esperesi hivatal tanácstermében.

Jobb Domokos ombodi lelkipásztor nyitó áhítatában elmondta, hogy minden jelentkező gazdagabb lett, már csak azért is, mert a Szentírással foglalkozott. A vetélkedő anyaga Sámuel Második Könyve volt, ami Dávid király életét írja le trónra kerülésétől. Az izgalmas történetekben gazdag könyvet a jelentkezők a Károli Gáspár által fordított és az új fordítású Biblia alapján is megtanulhatták. A vetélkedő az idei esztendőben is a tavalyihoz hasonló volt, maradt a 6 csapat. Már-már megszokottá vált, hogy az első két helyezésen Mikola és Erdőd csapata osztozik, Mikolának sikerült megvédenie a címét, Ombod a képzeletbeli dobogó harmadik fokára küzdötte fel magát. A nyertes Mikola november 17-én képviselheti az egyházmegyét az egyházkerületi döntőn, Érszőlősön.

 Eredmény

Mikola 76 pont, Erdőd 70 pont, Ombod 64 pont, Apa 62 pont, Szárazberek 44 pont, Batiz 24 pont