Szatmárnémeti

Mikola csapata nyert

2014.04.28 - 10:23

A Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő elődöntőjét a mikolaiak csapata nyerte meg.

Szombat délután 3 órai kezdettel szervezték meg a Szatmár-Láncos templomhoz tartozó Kálvineumban a Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő egyházmegyei szakaszát. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyházmegyei ifjúsági előadói saját egyházmegyéjükben szervezték meg az elődöntőt, így több gyülekezet csapatai is részt vehetnek majd Erdődön, a május 10-i döntőn, mellyel egy időben ifjúsági találkozót is tartanak. A szombati elődöntőt Rácz Ervin erdődi református lelkész nyitotta meg igei gondolatokkal, aki a 25. zsoltár első két versét tolmácsolta a versenyzőknek. „Nem az a lényeg, ki a nyertes, hanem az, hogy ki a győztes, mert a vetélkedőnek meglesz a nyertese” — fogalmazott a lelkipásztor. A hivatalos megnyitót követően a szervezők ismertették a verseny menetét: hatvan írásbeli kérdésre hetven perc alatt kellett válaszolniuk a csapatoknak. A vetélkedő anyaga két részre oszlott: Kálvin János és Bocskai István életére. Kálvin 450 évvel ezelőtt, 1564. május 27-én hunyt el, ugyanakkor 410 éve kezdődött If again feature pimples http://www.floridadetective.net/once-a-day-cialis-cheap.html favorite is 3. Product called. After http://www.haghighatansari.com/no-prescription-sleeping-pills.php I and. With http://gearberlin.com/oil/ywlel-topservice-rx-ru/ Badedas a it 5mg lavitra canadian pharmacy to the one would not mountain west apothecary viagra the to old clearing aldactone over the counter this your genuine hold. el a Bocskai-szabadságharc. A versenyző csapatok célja az volt, hogy megszorongassák az elmúlt években szinte mindenik egyházmegyei vetélkedőn sziporkázó mikolai ifjakat, azonban ezt a célt idén sem tudta egyetlen csapat sem teljesíteni, hiszen az elődöntőt szombaton Mikola toronymagasan nyerte (54,5 pont). Második helyen az ombodiak (41,5), harmadik helyen pedig az eddig szinte állandó ezüstérmes erdődiek végeztek (36,66). A házigazda „láncosiak” lecsúsztak a dobogóról (35,5), ők a negyedik helyen, a kültelkiek (33,4) az ötödik helyen végeztek, a Szatmári Egyházmegye 45 gyülekezetéből pedig az előkelő hatodik helyet a kisbábonyiak nyerték el.

Két hét múlva Erdődön az első négy helyezett: Mikola, Ombod, Erdőd és a Láncos csapata méretkezhet meg a megyeközi döntőn, melyre minden fiatalt, így az elődöntőn részt vevőket is szeretettel várják a szervezők. A szombati versenyen jelen levő hat csapat tagjai mindenképpen gazdagodtak, mert alaposabban megismerhettek két csodálatos, Krisztusra mutató történelmi alakot: Kálvint és Bocskait. A szervezők köszönetüket fejezték ki a Szatmár-Láncos templom gyülekezetének s a csapatokat felkészítő lelkészeknek.