Sport

Mikola állt az élre a negyedosztály A csoportjában

2013.09.12 - 15:55

Két bajnokit pótoltak szerdán a Liga 4-ben, ezt követően a Krassón győző mikolaiak jöttek fel az A csoport első helyére. A krassóiak a bírót hibáztatják, szerintük döntetlent érdemeltek volna.

A labdarúgó Liga 4 korábbról elhalasztott két mérkőzését pótolták az A csoportban. A Mikolai Turul a hosszabbításban szerzett góllal 2–1-re győzött a Szamoskrassói Someşul otthonában, ezzel átvette a vezetést a szériában, két egységgel megelőzve a második helyre visszacsúszó, 16 pontos Apai Victoriát.

A találkozó után Rapos József, a krassóiak edzője élesen kritizálta a játékvezetőket. „Öt perc hosszabbítást mutatott a bíró, de még ráhúzott néhány percet, hogy 11-est adjon a mikolaiaknak. Csúfot űztek belőlünk a bírók. Ilyen emberek elrontják ennek a játéknak a szépségét. Szerencsére volt néhány klubképviselő a helyszínen, akik megvédtek a meccs végén a bírókat, másként rossz vége lehetett volna az egésznek, ugyanis a szurkolók nagyon dühösek voltak rájuk – nyilatkozta Rapos a fotbaljuniori.ro hírportálnak. – Hiábavaló volt az eddigi munkánk, mert a fiúk nagyon készültek erre a meccsre, és az összképet tekintve, megérdemeltük volna a döntetlent.”

Egy másik mérkőzésen az Avasújvárosi Talna 5–0-ra verte a Szatmárudvari Someşult, a találkozó végén pedig a vendégek játékát dicsérte a Talna edzője, Dacian Nastai. „Sajnos még nem tértünk magukhoz a mikolaiaktól múlt héten elszenvedett vereség után. Nyertünk, mert jobb volt a helyzetkihasználásunk. Ellenben az udvariak remekül játszottak, sok helyzetük volt, és csak a szerencsénken múlt, hogy nem kaptunk gólt” – véli a szakvezető, akinek a legénysége feljött a tabella 3. helyére.

Táblázat

Liga 4, A csoport, az éllovasok állása

1.

Mikola

7

6

0

1

26–10

18

2.

Apa

7

5

1

1

19–8

16

3.

Avasújváros

6

5

0

1

36–6

15

4.

Batiz

7

4

1

2

19–11

13

5.

Szamoskrassó

7

4

0

3

12–11

12

6.

Olimpia II

5

3

1

1

9–3

10

Liga 4, 8. forduló – bíróküldés

A csoport

Szombat

Szatmárudvari Someşul – Szamosdobi Voinţa (bírók: Mándi A., Mihai M., Alexandra Petreuş; megfigyelő: Por C–tin)

Apai Victoria – Aranyosmeggyesi Dacia (b.: Rad B., Kopriva T., Botos R.; m.: Kegyes T.)

Avasfelsőfalui Energia – Avasújvárosi Talna (b.: Marinaş Ad., Neichi S., Nagy Sz.; m.: Dumitraş Gh.)

Vasárnap

Szatmárnémeti Olimpia II – Pálfalvi Unirea (Szatmárudvariban rendezik; b.: Báthory St., Tăbăcaru S., Trella Z.; m.: Cionca Gh.)

Sárközújlaki SE – Szamoskrassói Someşul (b.: Pop L., Andreica Cr., Kopriva Zs.; m.: Halici E.)

Lázári Voinţa – Batizi Sportul (b.: Ignat C., Pop C., Bura I.; m.: Tătaru M.)

Pusztadaróci Recolta – Bábcai Voinţa (b.: Gavrilescu D., Şuta M., Micaş Ad.; m.: Szabó Gy.)

Borválaszúti Prietenia – Mikolai Turul (b.: Petreuş Gh., Costea D., Girati Cr.; m.: Gherasim Al.)

B csoport

Szombat

Börvelyi Stăruinţa – Kálmándi Schwaben (b.: Pop L., Andreica Cr., Kopriva Zs.; m.: Papp J.)

Óvári Someşul – Piskolti Unirea (b.: Raţ S., Chiorean Cr., Pop Em.; m.: Ziman C.)

Vasárnap

Érendrédi Real – Kaplonyi Fortuna (b.: Chiş Fl., Juhász T., Moisa Fl.; m.: Rozs Z.)

Vetési Viitorul – Tasnádi Unirea (b.: Rebegea C., Costea P., Bâlc Cs.; m.: Pataki Z.)

Csomaközi Schamagosch – Mezőfényi Fröhlich (b.: Petz E., Rédaj Ár., Miron C.; Török Z.)

Luceafărul Decebal – Csanálosi Kneho (b.: Kegyes E., Haris A., Alexandra Petreuş; m.: Paşca D.)

Mezőpetri Victoria – Szaniszlói Recolta (b.: Szilágyi B., Schwartzkopf Zs., Pop Mih.; m.: Petz I.)

Kismajtényi Crasna – Nagymajtényi Gloria (b.: Bogdan R., Pop Em., Ciocoi M.; m.: Ciarnău N.)

A mérkőzések kezdési időpontja: 15 órától az ificsapatok, 17 órától a felnőttek.