Szatmárnémeti

Miért vezethet a gázoló?!

2020.09.16 - 07:50

Több olvasónk is mély felháborodással jelezte, hogy a volán mögött, vezetés közben látta azt a 18 éves szatmárudvari fiatalembert, aki augusztus 28-án délután a Pálfalvai úton, a felfestett gyalogátkelőn gázolt el egy 13 éves kislányt, aki pár nap múlva belehalt rendkívül súlyos sérüléseibe. Miért vezethet egy halálos gázolás elkövetője?! — kérdezték felháborodva, ugyanakkor értetlenkedve is olvasóink. A kérdést továbbítottuk Paula Gabornak, a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivőjének, aki érdeklődésünkre elmondta: a balesetet követően azonnal bevonták a fiatalember jogosítványát, és mivel nem állt fenn ittas vezetés vétsége is, a standard eljárásoknak megfelelően, a jogosítványbevonást követő 15 napig érvényes vezetési bizonylatot kapott.

„Időközben egyrészt az eljárási procedúra — mint egyébként minden, súlyos közlekedési kihágás esetében — átkerült az ügyészségre, másrészt mivel sajnos a kislány belehalt sérüléseibe, a bűncselekmény besorolása is változott, és gondatlanságból elkövetett emberöléssé minősült át. Viszont amikor egy ügy már az ügyészségre kerül, ott a rendőrségnek nincs, mondjam úgy, beleszólási joga — a 15 napra szóló vezetési bizonylat érvényességét az ügyészség a gyanúsított kérésére nem vonja vissza, illetve meghosszabbíthatja annak időtartamát. Valószínűleg ez történt ebben az esetben is, ezért láthatták vezetni a gázolót. De tudni kell azt is: a bírósági eljárás végén, az ítélethirdetéskor az illető jogosítványa mindenképp semmisnek nyilváníttatik, és hosszú évekig nem lesz lehetősége (mert nem engedi meg a törvény) sofőrvizsgára jelentkezni új hajtási megszerzése céljából” — magyarázta.

Hozzátette ugyanakkor azt is: a súlyos/nagyon súlyos balesetek vagy gázolások elkövetői közül sokan (életkortól függetlenül) nem éreznek magukban bátorságot vagy erőt, hogy közvetlenül a szerencsétlenséget követően ismét autóba üljenek és vezessenek, még ha erre a bizonylat birtokában lenne is lehetőségük 15 vagy annál több napig.

Fotó: presasm.ro

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Halálos szerencsétlenség Béltekhodoson

Egy mindössze 26 éves fiatalember vesztette életét a ráborult traktor alatt szombaton kora este.
Szatmárnémeti

Halálos baleset is történt a hétvégén

Egy 38 éves szatmári férfi vesztette életét abban a súlyos közlekedési balesetben, amely szombaton kora délelőtt történt Máramaros megyében, a 19-es országút Hosszúmező és Szaplonca közötti szakaszán.
Szatmárnémeti

Szökőkútbaleset: emberi mulasztás volt

A szatmárnémeti tanács csütörtöki ülésén is szóba került a múlt szombati új főtéri szökőkutas malőr. A város polgármestere szerint nem csak a kivitelező kell magába nézzen, de a belügy is. Helyre lesz hozva az okozott kár, de késni fog a befejezés emiatt.