Az utóbbi időben sokk cikk jelent meg a Friss Újságban a varjak városból való kiűzetéséről, az ellentábor részéről pedig a madarak megvédéséről. Mindenki elismeri, hogy nagyon intelligens madarakról van szó, akik ragaszkodnak a szokásaikhoz. Hiába riogatják őket, bevetve minden módszert: fészekleverést kézileg, vízágyúval, elijesztve őket hang effektussal stb., ők nem tágítanak, újrarakják a fészkeiket és költik a fiókáikat.

Az én gyermekkoromban a varjak nem raktak fészket a városban, kint éltek a szabadban. A „Nagy erdő” előtt, az erdészház mellett volt egy kis liget, nem nagyobb két hektárnál. Ez a liget hatalmas tölgyfákból állt. Minden fáján 10 és 25 között volt a fészkek száma. El lehet képzelni, mennyi varjú élt abban a kis ligetben. A nagy erdő más részén nem fészkelt egy pár sem.

Mi a természetrajztanárunk buzdítására rovar- és lepkegyűjteményt csináltunk, sokat jártuk a természetet. Ilyen kirándulások alkalmával sokszor elcsodálkoztunk azon, hogy ezek a madarak miért bújnak annyira össze fészekrakáskor? A választ úgy kaptuk meg, hogy megfigyeltük, hogyan védekeznek a nagyobb fészekrabló madarak ellen. Míg az egyik szülő elment élelemért, addig a másik ott ült a fészekben, vagy mellette. Ha jött egy nagyobb ragadozó madár, héja vagy sas, amikből akkor még igen sok volt, amelyik varjú észrevette a veszélyt, leadta a vészjelzést. Erre az összes őrködő varjú felszállt és iszonyatos károgással rávetette magát a betolakodóra. Rácsapdostak, és minden esetben sikerült nekik elkergetni. Így akár egy új közmondás is születhet: „Sok varjú héját győz”.

Ehhez a győzelemhez az kellett, hogy sokan legyenek egy helyen, fent üljenek a fa tetején, és idejében észrevegyék a fészekrabló madarat. Ahhoz, hogy sokan legyenek egy helyen, közös megegyezéssel sok fészket kellett építsenek egy fára. Ezt csak úgy tudták megoldani, ha a fészkeket felrakták a fa koronájába, a vékonyabb ágakra. Igen ám, de nem minden fajta fa vékonyabb ága bírja el a fészkeket. Eddigi megfigyelések szerint csak a tölgy, a platán és a japán akác alkalmas erre.

Térjünk rá, hogy miért jöttek be a városba. Azon oknál fogva, hogy kivágták a kis „kerek erdőt”, sok ezer madár fészkelőhelyét. Ők elindultak, hogy az igényeiknek megfelelő helyet találjanak, vagyis egy új „kis ligetet”, nagy fákkal, megfelelő minőségű fákkal. A liget körül ne legyenek más fák!

A szabadban ezeknek az igényeknek megfelelőt azóta sem találtak, csak a városban kialakított parkjaink felelnek meg ennek a célnak. Tehát ne csodálkozzunk, hogy ezekhez ragaszkodnak! A sűrű erdőkbe hiába küldjük őket, ott nem tudnák folytatni az évszázadok alatt kialakított életmódjukat.

Véleményem szerint csak úgy lehetne megszabadulni tőlük, ha egy erdőirtás alkalmával meghagynának egy öreg fákból álló pár hektáros területet, amely körül ne legyen más fa. Ha ilyet lelnének, örömmel elhagynák a várost. Ameddig ez nem valósul meg, az évenkénti üldözés hiábavaló.

Szabó István Béla

nyugalmazott gépészmérnök