Szatmárnémeti

MIÉRT-karaván Szatmárnémetiben

2016.05.19 - 13:19

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Rólad szól! elnevezésű karavánja május 20-án Szatmárnémetibe érkezik.

A karaván célja, hogy lehetőséget teremtsen a fiataloknak arra, hogy az őket leginkább érintő kérdésekben hallathassák a véleményüket. Reggel nyolc órától a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban, délben pedig a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban mondhatják el véleményüket a középiskolások, míg délután 5 órától a MusiC’at Pubba várják azokat a 18 és 35 év közötti fiatalokat, akik úgy gondolják, hogy egy rendhagyó felmérésben részt akarnak venni. Tasnádon már járt a karaván, s rendhagyó helyszínen kérdezgették a fiatalokat és fiatal felnőtteket a véleményükről. Az esemény maga körülbelül két órát tart, így erre kell készülniük azoknak, akik pénteken időt áldoznak arra, hogy elmondják véleményüket.

Minden döntés és lépés, amelyet meghoznak az országban — legyen szó akár a tanügyi rendszerről vagy a gazdaságpolitikáról —, érinti a fiatalokat. A MIÉRT-et érdekeli, hogy mit akar az ifjúság. Ezért szeretnék, ha középiskolások, egyetemisták és fiatal munkavállalók egyaránt, minél többen beleszólnának és elmondanák a véleményüket a karaván konzultációján, hiszen így az ifjúsági szervezetek és ifjúsági képviselők is egy reális képet kapnak arról, hogy mit akarnak a fiatalok valójában. Így sokkal többet tudnak tenni az ifjúság érdekében, és azokra a dolgokra fókuszálnak, amelyek a fiatalok számára tényleg fontosak. Semmiképpen nem egy unalmas kérdőívet kell elképzelni. Interaktív beszélgetés az alapja a konzultációnak, ahol a résztvevők név nélkül válaszolhatják meg a kérdéseket egy tableten. A beszélgetést egy moderátor vezeti, aki folyamatosan bevonja a résztvevőket az adott kérdés megvitatásába. A konzultáció során általános kérdések lesznek (közélet, szabadidő, droghasználat), majd a középiskolások esetében a tantervet érintő kérdések, a fiatal munkavállalók esetében pedig az itthon maradás és elvándorlás miértjeiről beszélgetnének a résztvevők.