Külföld

Miért jobbak a britek?

2014.04.08 - 16:27

Ideiglenesen Londonba költözött és tervei szerint heti 100 fontból (540 lej) fog élni egy lengyel képviselő, hogy kiderítse, miért választják inkább Nagy-Britanniát a honfitársai saját hazájuk helyett.

Artur Debski egy olcsó repülőjárattal érkezett meg a hét végén a brit fővárosba, ahol mindössze egy bizonytalan szállásajánlat várta egy „Newham kerületben élő szerb lánytól”, akivel a Facebookon ismerkedett meg. „Nem tudom, hogy mit fogok ott csinálni. Negyvenöt éves vagyok és nem beszélem jól az angolt. A két kezemmel kell majd dolgoznom, valószínűleg egy konyhán vagy egy boltban” — mondta Debski, mielőtt útnak indult. A Te Mozgalmad nevű balközép ellenzéki párt képviselője szeretné kideríteni, hogy mi vonz annyi lengyelt Nagy-Britanniába, annak ellenére, hogy Lengyelország gazdasága az egyik legsikeresebb az Európai Unióban. Azóta, hogy Lengyelország 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, becslések szerint több mint egymillió lengyel állampolgár költözött Nagy-Britanniába és egy felmérés szerint a népesség fiatalabb tagjainak nagyjából 70 százaléka fontolgatja a kivándorlást. „Lengyelországra nézve veszélyes, hogy ilyen sok fiatal gondolkodik az ország elhagyásán” — mondta Debski. „Látni akarom, hogy Nagy-Britanniában miért működnek a rendszerek, és Lengyelországban miért nem? Látni akarom, hogy Nagy-Britanniában miért boldogok az emberek, és mi lengyelek miért nem vagyunk azok?” — húzta alá a képviselő. Az Ipsos piackutató cég felmérése szerint a Nagy-Britanniában élő lengyelek 72 százaléka a szigetországban akar maradni, miután gyökeret eresztett, és 40 százalékuk fontolgatja, hogy megszerzi a brit állampolgárságot — olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. Hogy megtapasztja, milyen kihívásokkal találják szembe magukat az új élet reményében Nagy-Britanniába érkező honfitársai, Debski mindössze heti 100 fontból fog gazdálkodni, és munkát is keres a brit fővárosban. Hazatérve pedig jelentést ír pártbeli főnökeinek kulturális és pénzügyi tapasztalatairól.