Bő két évtizede kutatják a szakemberek, hogy miért gyújtották fel a saját házukat a korabeli bobáldiak, a régészek ma már egyre többet tudnak a 3700 évvel ezelőtti történések okairól. Dr. Molnár-Kovács Zsolt egyetemi docens nyilatkozott szerkesztőségünknek.

Azt valószínűsítik, hogy mintegy 3700 évvel ezelőtt szándékosan gyújtották fel a házukat a lakói. Ma már a Nagykároly mellett lévő bobáldi régészeti kutatóközpontban is olyan felszereléseket, eljárásokat tudnak bevetni a régészek — vagy az itt találtakat egy központibb kutatóintézetben analizálják —, hogy akár 10–15 éves pontossággal is megmondják egy-egy tárgy korát, elkészítésének, felhasználásának az idejét.

Ebben az évben is kolozsvári, debreceni, szegedi, továbbá a lengyelországi Gdansk tudományegyetemeiről érkező hallgatók ismerkednek a régészet tudományával, közben pedig tanulmányozzák azt a bizonyos nyomhalmazt, ami abból a 3700 éve felgyújtott lakóházból megmaradt. Kíváncsiak például arra, miért is tették ezt azok az emberek, de nyilván arra is, hogyan éltek, mit ettek stb. Molnár-Kovács Zsolt egyetemi docenst, tanszékvezetőt, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Régészeti és Művészettörténeti Tanszékének munkatársát, az ásatás irányítóját mi is megkérdeztük.

3700 évvel ezelőtti mindennapok

„Igen változatos, jó minőségű konyhájuk lehetett” — fejti ki a régészprofesszor. Természetesen azokat az alapanyagokat használhatták fel a korabeli bobáldiak (a megnevezés nyilván nem pontos, hiszen a Bobáld egy Árpád-kori településre vonatkozik; hogy miként nevezték a települést közel 4 ezer éve, arról fogalmunk sincs), amelyeket ismertek. Hogy melyek is ezek? A meghatározásra „nagyon jó az archeobotanika, illetve a különböző pollenvizsgálatok, merthogy a környezetrekonstrukció segítségével a gyűjtögetésről, illetve növénytermesztésről, gabonatermesztésről, kertgazdálkodásról elég jó adataink vannak innen, Bobáldról” — részletezi a szakértő. „Ismerünk lencsét, borsót, többfajta pelyvás gabonát, gyűjtögették a makkot, somot, bodzát” — teszi hozzá. Megállapítható, hogy a korabeli település gazdaságát a kis területű földművelés alapozta meg, ezt gyűjtögetéssel, illetve állattartással egészítették ki. Mint a szakember elmondja, főként sertést tartottak, mégpedig azért, hogy a disznókat megegyék. A növények mellett például csigát és kagylót is gyűjtögettek — mindennek nagyon sok nyomát találták a régészek.

A tűz nagy hatással van az emberekre

A régészeti kutatóközpont mellett lévő régészeti szelvényben éppen az egyik lakóház alapjait kutatják. Nagyon meleg van. Az izzadságcseppek patakoznak a földet aprólékos gonddal sepregető egyetemistákon is. Ennek kapcsán megtudjuk: „Azért gondoljuk azt, hogy szándékosan rombolták le, merthogy az álló épületbe beleástak egy árkot. Megrongálták tulajdonképpen az épületet, és ugyanakkor ezt be is tömték” — magyarázza Molnár-Kovács Zsolt egyetemi docens. Majd felgyújtották a házat — „ezt onnan tudjuk, hogy a padlás gerendázata rajta van” — fejti ki. Azaz „a szenes gerendák, illetve egyéb szenes elemek, azok tulajdonképpen rá voltak esve az ároknak a betöltésére”. „Úgy tűnik, hogy ezzel egy időben felgyújtották azt” — ennek mentén hangsúlyozza: „a tűz alapjában lenyűgöző jelenség, nagyon erős emóciókat képes generálni az emberben, ezért járunk tábortüzet nézni, és szeretjük”; bizonyára így voltak ezzel a korabeliek is. A szakemberek azt sejtik, hogy lakomát is tartottak a ház felégetése kapcsán: „Rögtön a ház mellett felfedeztünk egy gödröt, amiben volt hét réteg kerámia. Az első három ép edényeket jelentett, be voltak helyezve, a nagy edények szélre, befele néznek, kisebb edények, nagyobbak… Tehát ez egyértelműen egy szabályszerűen rendezett depoziton volt. Az utolsó négy réteg pedig csak be volt nyomva. Tehát eltörték és bedobálták” — avat be a részletekbe Molnár-Kovács Zsolt egyetemi docens.

Elmondja azt is, hogy az egykori agyagpadló egy részét is kiszedték a korábbi lakók, s azt szintén bedobták a lakoma maradványait tartalmazó gödörbe.

Mindezt honnan tudják?

„Óriási szerencsénk volt, mert az egyik edényhez, egy épen maradt darabhoz, a füle mögé odaragadt egy makk, egy tölgyfamakk” — válaszolja. Ebből a debreceni kollégák meg tudták határozni az illető lakomagödörnek a pontos korát. Így tudják: „pont abban az évben kezdődik ennek a lakomagödörnek a létrehozása, amikor a ház leégett, tehát a leégett ház gerendájából vett minta és a gödörből vett minta” pont ugyanabból az évből származik. A ház felégetésének szokását főleg az angolszász régészek szokták emlegetni — mondja el a kolozsvári régész, akit egyébként a jelenség, a rituális égetés itteni megtestesülése meg is lepett.

A házban amúgy egy házközösséget élők éltek, egy több helyiségből álló épületet kell elképzelnünk. Mint magyarázatként hozzáteszi, valami olyasmit, mint amilyenek 100–200 éve is voltak a falusi vályogházak. „Nyolc és tizenkét ember között lehetett, talán 15 is ennek a háznak a lakossága” — becsüli. „Szép nagy ház, van neki több szobája, ezeket elválasztják választófalakkal… Minimum három helyisége van, négy tűzhelye, ezek különböző építésűek, ez azt is jelenti, hogy más-más funkciót láthattak el” — egészíti ki a korábbiakat.

Hogy ennyi mindent tudunk a korabeli életről, a mára különösnek tűnő szokásokról, nyilván annak is köszönhető, hogy évről évre kutatnak itt. A régészprofesszor elmondja, hogy ennek ellenére „annyi kutatnivaló van itt még, hogy nyugdíjas koromban is lesz még itt munkám”. A középkorú régész pontosan két évtizede kutat Bobáldon. Kicsit nagykárolyinak, helybelinek is érzi magát — árulja el. Örül annak is, hogy a romániai és magyarországi kormányzati szerveken túl a helyiek is támogatják az itteni kutatásokat, amelyek európai mércével is jelentősek — teszi hozzá.

Megyeri Tamás Róbert