A huszadik század közepéig annak a területnek a szomszédságában, ahol ma a Somos-park található, hatalmas erdő állt. A Károlyi grófi család birtokában lévő, szép lombhullató erdőt őshonos és egzotikus fák és cserjék alkották. Ezek között rengeteg volt a somfa (Cornus mas), innen kapta a ma is használatos elnevezését: Somos-erdő.

Karácsonyi Károly A nagykárolyi kastély dendrológiai parkjának krónikája című könyvében arról ír, hogy a Somosról az első részletesebb tudósítást az 1722-es nagykárolyi urbárium tartalmazza. Majd Károlyi Antal gróf feleségének zongoratanárnője, a spanyol származású Therese Corzan ezt jegyzi fel 1757-ben, miután a várkertből átmentek sétálni a Somos erdőbe. ,,A fák nagyon magasak és úgy összehajtanak, hogy a fény alig hatol be közöttük. Mondhatom királyoknak sincs ennél szebb és kellemesebb hely a birtokukban.”
Nyaranta a Somos-erdő volt a nagykárolyiak kedvenc szórakozóhelye. Az erdő közepén „nagy pincével ellátott vendéglő volt felállítva, több felől kugli pályákkal”, hétköznapokon és főleg vasárnaponként színielőadásokkal, akrobaták, kötéltáncosok mutatványaival szórakoztatták a kirándulókat. A nagykárolyi Piarista Gimnázium tanulójaként (1888-1892) Ady Endre is gyakorta járt ide játszani barátaival. Az erdő utolsó fáit 1941-1942-ben vágták ki.

Somos-gödör

A történelmi térképek tanúsága szerint (XVIII. - XIX. század) a Somos-erdőtől délkeletre eső területen évszázadokkal ezelőtt agyagot bányásztak téglaégetéshez. Az agyagbánya helyén, az erdő szélén csupán egy gödör maradt, amely természetes esővíztározóként és közkedvelt horgászhelyként működött. Ez volt az úgynevezett Somos-gödör. Az idő múlásával a gödröt belepte az invazív és burjánzó növényzet, a környezet elvadult és a terület kihasználatlanná vált.
Az elmocsarasodott Somos-gödröt helyreállították a felújítás folyamán. A telek alakja egy bumerángra emlékeztet, egy zöld bumerángra, amely életre kelti a kihalt erdőt, az egykori pihenő- és szórakozóhelyet. Így született meg a mostani Somos-szabadidőpark. Az új parkot tágas, füves tisztást körülvevő erdőnek szánták, amely minden korosztály számára kikapcsolódási lehetőséget kínál.

A Borovszky Samu által szerkesztett, Magyarország vármegyéi és városai című nagyívű munkában Újfalussy Amadil írónő így ír a Somosról: „Egészen közel a városhoz van a sűrű csalitos Nyíres, meg a remek sétát kínálgató Somos. Mind a kettő a gróf Károlyiak tulajdona. Utóbbit a közönség is látogatja elvétve.” A terület elhelyezkedésével kapcsolatban megemlíti, hogy „a három Somos-utcza is – az egyik már Árpád-utcza, – ezen a tájon van. Leginkább reformátusok lakják és ez volt hajdan a czéhrész”.
Továbbá arról is tudósít, hogy „a Fényi-utczából indul ki a hosszú Petőfi-utcza […], s ebből egy sikátor, ki a Somos-erdőbe. 1799-ben már úgy írtak róla, hogy vendéglő állott a közepén, s mindenféle eszközök voltak ott a nép mulattatására, úgymint hinta, tekepálya stb. A negyvenes (1840-es, a szerk.) években azonban föloszlatta az uradalom a mulató-helyet és csikós-kertet állított helyébe”.



Az ibolyás Somos

Ady Endre a Régi tavaszi háború című novellájában megemlíti a hely természeti szépségeit: „Március óta, midőn már ibolyásodni kezdett a Somos-erdő és sárga virágos a Postarét, megbolondult a négy alsó klasszis: csak ennyi volt a bizonyos.”
A Nagykároly és Vidéke társadalmi hetilap az 1919. február 5-i számában egy siratóverset is közöl a Somosról Kürthy Károly tollából:

Somost-sirató

Somos-erdő enyhe csendjén nem borulnak rám a lombok,
Somos-erdő fái között nem búgnak a vadgalambok.
Nótaszavas, csókos útját nem járják a fiúk, lányok,
Bokor alján nem nyitnak a kék ibolyák, gyöngyvirágok.

Somos-erdő enyhe csendjét nem veri fel vidám lárma,
Búgó galamb messzire száll, más erdőre, más határra.
Füve selymét nem csókolják kis cipellők, szép topánok,
Múltba veszőn eltűnnek a szerelmetes délutánok.

Zöldes útján nem dobbannak halk ütemű szívverések,
Nóta mellett öreg fába nevet itt már sose vésnek.
Piros selyemzsebkendővel nem intenek messze-messze…
Édes csókot nem tapsol meg a zöldelő levelecske.

Somos-erdő, kedves erdő, fájón hallom bús nyögésed,
Tudom, hogy fáj elveszítni annyi kedvest, annyi szépet.
Vigasztalódj!... Haj, mi leszünk, mi maradunk nagyon árván,
Siratgatva napköltekor, csendes alkony halk homályán.

A kastélykert alternatívája

„A korábbi évszázadokban a Somos-erdő, majd parkerdő hasonló szerepet töltött be, mint jelenleg a kastélykert. Ma, amikor a megnövekedett lélekszámú Nagykároly lakosai az utóbbit intenzíven igénybe veszik, sokat segítene, ha egy közeli parkerdő megosztaná ezt a leterhelést. Ennek az igénynek hivatott megfelelni azon újratelepítési terv, amelynek nyomán igyekeznek az egykori erdő helyén – fás növényzet telepítésével – egy parkerdőt kialakítani. A helyi jellegzetes talajviszonyok figyelembevételével, valamint az egykor itt uralkodó növényfajok tömeges betelepítésével ez a terv sikeresen megoldható” – olvasható Karácsonyi könyvében.
A már említett Nagykároly és Vidéke-lapszámban teszik fel a szerkesztők a kérdést, hogy „Mikor nyitják meg a várkertet a nagy közönségnek? Közeleg a tavasz, amikor a tél komor napjai után úgy vágyakozik az ember a szabadba, a zöldbe. Városunknak – sajnos – nincs népkertje. A Somos is irtás alatt. Itt van azonban a hatalmas grófi park, mely eddig csak egy-két nagyúrnak pompázott – a nép csak a vasrácson át sóhajthatott a lombkoronás fák hűs árnya után. Másnak, egy-két kiváltságosnak nyílt ott a virág, zöldült a fű, illatozott a bokor, dalolt a dalos madár. Hisszük, hogy a tavasz beálltával megnyílnak a gőgös park vasrácsos kapui a nagyközönség, a nép számára is, hogy élvezhesse a kert szépségét, tiszta levegőjét mindenki. – Budapesten négy magánkertet nyitottak meg a napokban a közönség üdülésére – városunk népbiztosai is bizonyára követni fogják a jó példát” – reméli az újságíró, aki arról is értekezik, hogy „a Somos-erdő egy részének sétatér céljaira való megvásárlásának tervét elejtette a néptanács, mert beigazolást nyert, hogy csak a szükséges 200 darab élőfának ára 80 000 korona volna és mert szakértők véleménye szerint, az ott állva hagyott szálfák úgy sem lennének életképesek”.

Kórházat is terveztek a területre, ahonnan lopták a fákat

A lakosság egészségmegőrzésének szempontjából is fontos volt a Somos. Erről szintén a korabeli Nagykároly és Vidékében olvashatunk. „A kiirtott Somos sem nyújt többé hűs árnyat és nyugalmat a betegeknek. Legjobb megoldás lenne tehát a kastély megszerzése nagy parkjával, amelynek egy része még városi sétakertnek is pompás lenne, amire szintén nagy szüksége van városunknak. Évekkel ezelőtt az egyik helyi lap azt az örvendetes hírt közölte, hogy a gróf Károlyi-család a Somoserdőn több milliós költséggel modern, nagyszabású kórházat fog létesíteni. A hírt hírlapilag nem cáfolták meg, de igenis, szomorúan megcáfolta az azóta lepergett idő, a letűnt évek száma. Legújabban meg alaposan megcáfolja a híres Somoserdő kiirtása és eladása. Pedig milyen szép lenne, ha mégis csak a Károlyi-család nevéhez fűződne a modern városi kórház létesítése. De hogyan?” – teszi fel a költői kérdést az R monogrammal aláírt cikk szerzője.
A kivágott Somos-erdő tüzelőnek használt fáira illetékteleneknek is fájt a foga: „Falopás. Lévai Sándor, uradalmi kerülő feljelentést tett, hogy a Somos-erdő szélén elhelyezett tűzifából ismeretlen tettesek hosszabb idő óta lopkodnak. A megindult rendőri nyomozás a tetteseket Sebők Miklós és Berki János személyében állapította meg. Ellenök, valamint Sebők Lajos és Gáthy János orgazdák ellen az eljárás megindult” – írja a hetilap 1912 november 27-i kiadása.
A Somos-kertről 1799-ben Vályi András is megemlékezik: „Nagy Károly
[...] ékesíttetik [...] az Uraságnak [...] számos [értsd: Somos] erdejének ki
vágott része mellynek közepén kert, s nyári mulató hely van, szép mulatságot, és sétálló helyet szolgáltat nyárba.” (Vályi András: Magyar országnak
leírása. II. Buda, 1799. 293-294.)
Később bálokat is tartottak itt, például Domahidy Ferenc főispán beiktatása alkalmából 1875-ben. A táncestélyt a nagykárolyi nőegylet rendezte, Károlyi Viktorné irányításával, aki az ünnepélyesség emelésére a fővárosból pirotechnikust hozatott, írja a Fővárosi Lapok, 12 (1875), 128. sz. 582. (Forrás: Bara Júlia: Ünnepségek és mulatságok a Károlyi-család nagykárolyi kastélyában)



Az idő begyógyítja a sebeket

A közel egy évszázados siránkozás és sajnálkozás nem volt hiábavaló, pusztába kiáltott szó, ugyanis a Somos-erdőt újraélesztették, és ehhez hathatós szakmai segítséget Adorján Csaba nyugalmazott városi főkertész, Nagykároly Pro urbe-díjas szakembere nyújtott. Az erdő felélesztéséhez elültetek 24 különböző fajhoz tartozó fát, összesen 1 088 példányt, illetve 17 fajhoz tartozó cserjét, mintegy 5 610 példányt. A fák és cserjék között jelen vannak olyan fajok is, amelyek az egykori erdőben nőttek. Ilyen a tatárjuhar (Acer tataricum), mezei juhar (Acer campestre L.), kocsányos tölgy (Quercus robur), alma (Pyrus malus), galagonya (Crataegus monogyna) és természetesen a névadó, a som (Cornus mas)
A füvesített terület közel 2 hektárnyi, a főbejárat mellett, illetve a játszóterek közelében, a gömbjuharok alkotta fasor alatt összesen 7 323 darab, 12 fajhoz tartozó virág fog pompázni.

Végh Balázs