Külföld

Michelangelo ujjlenyomatát találhatták meg egy ötszáz éves szobron

2021.07.18 - 09:45

Az ujjlenyomatot egy sötét vörös színű szobrocskán fedezték fel, amely egy nagyobb, befejezetlen márványszobor előtanulmányaként készült.
    Az ötszáz éves viaszszobor, amely A rabszolga címet kapta, II. Gyula pápa római síremlékének figuráihoz készült tanulmány volt. A szobor egy fiatal, kezeit az arca előtt összefonó aktot ábrázol - olvasható a CNN hírportálján.
    A múzeum szerint a tervezett szobor a pápa végső nyughelyére szánt több mint 40 életnagyságú figura között volt. Michelangelo elkezdett dolgozni egy nagyobb márványváltozaton, de a művet végül nem fejezte be. A pápa síremlékének nagyszabású terveit később visszafogottabb formában valósították meg.
    Az ujjlenyomat felfedezésének történetét a BBC kedden adásba kerülő dokumentumfilmje mutatja be a Múzeum titkai című sorozatban, amely a Victoria & Albert Múzeumban dolgozó szakértők munkájáról számol be.
    "Izgalmas kilátás, hogy Michelangelo egyik ujjnyoma megmaradhatott a viaszban" - idézi a BBC sajtóközleménye a V&A egyik vezető kurátorát, Peta Motture-t, aki szerint a nyom a művész alkotófolyamatáról árulkodik.
    Motture hozzátette: Michelangelo sok tanulmányként készített munkáját megsemmisítette, ezért a viaszmodell ritka betekintést nyújt az alkotás korai fázisába.

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Aurel Popp egészalakos szobrát leplezik le Nagykárolyban

Október 20-án, pénteken, a 16 órától kezdődő rendezvény keretében leplezik le Aurel Popp festőművész, grafikus, szobrász egészalakos szobrát. A szobor Radu Ciobanu szobrászművész alkotása. A szoboravatási ceremónián Nagyvárad görögkatolikus püspöke, dr. Virgil Bercea is részt vesz.
Szatmárnémeti

Zárult a Magyar Kultúra Hete

Több helyszínen és programmal, köztük a Szamos Diákirodalmi Kör első születésnapjával zárult a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat.
Belföld

Ötszáz lejre bírságolta a rendőrség a nagyszebeni Brukenthal-szobrot vandalizáló férfit

Azonosították és 500 lejre bírságolták hétfőn a hatóságok azt a férfit, aki a román nemzeti színekkel mázolta le szombat reggel a szeptemberben felavatott nagyszebeni Brukenthal-szobrot.