Külföld

Michel: az oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése önmagában nem jelent megoldást

2021.05.08 - 13:13

Charles Michel kiemelte: az EU továbbra is mindent megtesz az új típusú koronavírus elleni oltóanyagok gyártási kapacitásainak fokozására, valamint elosztásuk elősegítésére.
A koronavírus elleni immunitást igazoló dokumentummal, az úgynevezett zöld útlevéllel kapcsolatban azt mondta, hogy az uniós tagországoknak minél előbb, még a nyári utazások megkezdését megelőzően közös álláspontot kell kialakítaniuk erről. Hozzátette, a május végére tervezett, következő uniós csúcstalálkozó a többi között erre a kérdésre is összpontosít majd.
Kiemelte továbbá, hogy a járvány leküzdése érdekében az EU elkötelezett a nemzetközi szolidaritás mellett, lehetővé tette a többi között saját vakcina-export mechanizmusán keresztül az oltóanyagok kivitelét az Unión kívüli országokba, és partnerországait is arra biztatja, hogy könnyítsék meg ezt.
Emmanuel Macron francia államfő érkezésekor azt hangsúlyozta: fel kell oldani a koronavírus elleni vakcinák szabadalmi korlátozását.
Kijelentette, a szellemi tulajdonjog jelen esetben teljes egészében gátolja, hogy elegendő oltóanyag jusson a szegényebb országoknak. A járvány legyőzéséhez legfontosabbnak azt nevezte, hogy az angolszász országok feloldják a vonatkozó szellemi tulajdonjogi akadályokat, másodsorban pedig a gyártási kapacitás bővítését sürgette a vonatkozó technológiák megosztása révén. Véleménye szerint a kizárólag hazai felhasználás helyett gyorsítani kell a vakcinák adományozását is.
A kétnapos uniós csúcstalálkozó pénteki munkanapján tartott szociális konferenciát szombaton az uniós állam-, illetve kormányfők informális ülése követi, amelynek középpontjában a koronavírus okozta járványhelyzet áttekintése, a helyreállítás és a munkahelyteremtés szerepelnek.
Az EU-s intézmények és a tagországok vezetői végezetül Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tanácskoznak videokonferencia keretében, és megvitatnak kül-, és biztonságpolitikai kérdéseket is.
MTI, Fotó: newsroom.consilium.europa.eu

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Brüsszelben van Marcel Ciolacu

Pénzért és tisztségért kilincsel a belgiumi fővárosban a miniszterelnök.
Külföld

Manipulatív trükkjei miatt panaszt tettek a Temu ellen

A BEUC fogyasztóvédelmi szervezet azzal vádolja a kínai webáruház-óriást, hogy nem védi a vásárlókat és „olyan manipulatív gyakorlatot alkalmaz, amely az uniós jogszabályok szerint illegális.”
Külföld

Az EU megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával

Az EU zöld utat ad a csatlakozási tárgyalásoknak Ukrajnával és Moldovával, miután a vártakkal ellentétben Orbán Viktor mindössze csak egyszer vétózott. A blokk Grúziának is megadta a tagjelölt státuszt, amelyet korábban megtagadtak tőle.