Szatmárnémeti

„Mi, fiatalok vagyunk a jövő lehetősége”

2014.03.14 - 08:59

Antal Lóránt képviselőjelölt ötödikként szerepel az RMDSZ EP-listáján, az Udvarhelyszéki Egyeztető Tanács elnöke (MIÉRT tagszervezet) sikeres vállalkozó. Tegnap Szatmárnémetiben járt.

 

Erdélyi körútra indult Antal Lóránt EP-képviselőjelölt, melynek egyik állomásaként tegnap Szatmárnémetiben is járt. Célja, hogy minél több fiatal megismerje a nevét, ezt az ismertséget pedig arra használná fel, hogy tettekre buzdítsa őket. Céljairól szerkesztőségünkben nyilatkozott.

- Milyen céllal érkezett Szatmár megyébe?

- A mai nap célja elsősorban az ismerkedés, a sajtóval való találkozás. Az emberek kevésbé ismernek, ahhoz hogy eljussunk odáig, hogy programról vagy elképzelésekről beszéljünk, meg kell ismerjenek és tudniuk kell az embereknek, hogy én vagyok az ifjúság jelöltje. Két-három hét múlva ismét Szatmár megyébe látogatunk, akkor viszont a célközönség már inkább a fiatalság lesz. Fiatalokkal fogunk találkozni, reményeink szerint olyanokkal, akik attól függetlenül, hogy milyen társadalmi réteghez tartoznak, pozitív példaként szolgálhatnak.

- Hogyan fognak ezekre a fiatalokra rátalálni?

- Egyrészt a sajtó által, másrészt már itt előjön egy másik nagyon fontos üzenet: arra kérek mindenkit, tegye félre az irigységet erre a rövid időre. Ha ismer olyan személyt, akire felnéz, ajánlja őt közösségi oldalon, bárhol. Ezeket a fiatalokat meg kell szólaltatni. Ne a politikai szférából jöjjenek, ehelyett hiteles történetük legyen, el tudják mondani, miért jó itthon élni, miért jó külföldre menni, majd hazajönni, miért fontos nekünk, hogy az Európai Unió tagja vagyunk? Ez a kampány nem rólam kell szóljon, hanem a fiatalokról. Pozitív példaképeket akarunk bemutatni, mert hajlamosak vagyunk mindent nagyon negatívan szemlélni.

 

- Milyen a fiatalok viszonyulása a politikához?

- Kommunikációs szakadék van a politika és a fiatalok között. Először is meg kell értsék, mi is az a politika. A politika nem jó vagy rossz, a politika egy keret, amelyen keresztül érvényesíthetjük akaratunkat.

- Hogyan lehetne pozitív gondolkodásra serkenteni a fiatalokat?

- Hajlamosak vagyunk a negatív gondolkodásra, és az irigységre is. Mások sikerére nem irigykedni kell: pozitív példaként kell ezekre tekinteni, mely előrelendít másokat is. Mi, fiatalok vagyunk a jövő lehetősége. El lehet menni külföldre, tapasztalatot lehet szerezni, és pénzt is. De haza kell jönni, és itthon boldogulni. Mert lehet, de dolgozni kell. A problémánkat nem oldja meg senki, se az állam, se más. De mi magunk igen, és ez a legfőbb üzenet.

- Milyen módon szeretné eljuttatni üzenetét a fiataloknak?

Elsősorban interneten keresztül és természetesen a közösségi oldalakon. Alkalmazkodni kell a fiatalok igényeihez.

- Mit tud tenni a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) a szatmári fiatalokért?

- Számtalan lehetőséget kínál a fiataloknak, azt üzeni, merj kopogtatni! Nyitott ajtók várják őket, ahol el lehet mondani a véleményeket. Minden ifjúsági szervezet egy keret arra, hogy akaratunkat érvényesíthessük. Pályázati lehetőségekkel és fiataloknak szóló rendezvényekkel szólítja meg elsősorban a szatmári ifjakat.

 

Az európai parlamenti választásokra május 25-én kerül sor. Romániának 32 képviselője lesz a következő ötéves ciklusban — ez eggyel kevesebb, mint a jelenlegi romániai képviselők száma. Romániában 2007-ben szerveztek először EP-választást. A jelenlegi lista első öt helyén Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Lóránt, Hegedüs Csilla és Antal Lóránt szerepel.

 

 

Kinczel Tünde