Majd'minden út a Szejke-tanyára vezetett szombaton kora délelőtt, a Borókagyökér Egyesület  Hagyományok Napjára és kolbásztöltő versenyére, a Kolbásztérinbábára —  amely idén egytucadik gyúrásra állította csatasorba a (nem csak) kolbásztöltési tudományukat megmutatni akarókat.

A több mint húsz csapat között voltak, akik visszajáró (sepsiszentgyörgyi) Őrangyalokként természetesen angyalkolbászt, Politikai Disznóságokként koleszterinmentes, de csípős szatmári kolbász, no meg Váraljai Legényes kolbászt készítve álltak a töltők mögé. És voltak, akik először kolbászoltak itt, mint például a Szamos mente (ám egyből két csapattal, a Krassói maffiával és a Galagonyával), a  Hegyközcsatárról jött falugazdászok, no és a Mezőség, méghozzá az egyik talán legszebb nevű településről —  Szépkenyerűszentmárton — érkezettekkel. Persze a verseny történelmében arra sem volt példa, hogy családi csapat nevezzen be, egészen mostanáig: a Póti Családi Csapat nem csak megtörte a jeget, de első gyúrásra rögtön tízméteres kolbásztekercset is töltött. 
Ám függetlenül attól: sokadik vagy legelső alkalommal indultak a megmérettetésen, a „szépasztalok” díszítését-kínálatát, és a külön versenyszámként szereplő Mesterségünk címere disznóságokból készült alkotásait már napokkal előtte komoly  tervezés és aprólékos munka előzte meg, hiszen a csapatok igyekeztek minél eredetibb és dekoratívabb ötleteiket megvalósítani, korábbi alkotásaikat is felülmúlva (természetesen kolbászból, szalonnából, malacságokból). 
A start szokás szerint 10 órakor dördült el, a csapatok ekkor kapták meg a 10 – 10 kilónyi kolbászalapanyagot, s miközben fűszereztek, gyúrtak, szorgalmasan töltöttek a poharakba is, körbe–körbejárták a versenytársak asztalait — természetesen nem csak a csapattagok, de a Bertici Kinga mesterséf, Székely Zsolt pincér-szakoktató és Pallay Gábor szatmári származású magyarországi séf alkotta zsűri, valamint az utánpótlás Hámos diákzsűri is fáradhatatlanul járta körbe az asztalokat és pontozott is fáradhatatlanul. Nem mellesleg az idei rendezvény a Szatmár Megyei Tanács támogatásával jött létre. 
Némi szusszanást nap közepén a néptáncbemutatók jelentettek, hiszen a Röpike, a nagykárolyi Ceatăra és a német Gemeinsam táncai a látogatókat és a kolbászolókat is elcsábította a töltők, teknők mellől, aztán nem sokkal később ismét, ugyanis Magyar Dávidék újra táncra perdültek, mert a muzsikaszóra bizsergett a lábuk. 
Közben pedig sisteregve pirultak a zsűri elé szánt versenydarabok: ki elektromos sütőben, ki házi zsírban vagy épp olajfürdőben, ki kemencében sütötte, s amíg az ítészek kóstoltak, megvitattak, lametáltak, addig a számtalannál is több tombolanyeremény, a két kerékpár és a malac-fődíj is gazdára talált.
„Sok finom kolbászt kóstoltam, ám úgy döntöttem: jövőre már nem jövők zsűrizni! Itt az ideje, hogy csapattal, versenyzőként vegyek részt a Kolbásztérinbábán.” – summázta Pallay Gábor séf az eredményhirdetésen.

Magát a kolbásztöltő-versenyt a Tökös csajok nyerték, második helyen a hegyközcsatári falugazdászok, a harmadik helyen pedig a pedagógusok alkotta Migazgatók végeztek; a Mesterségem címere nagydíját a Váraljai Legények vehették át, immár védjegyükké vált virágos kötényükben, a második helyezésen az Őrangyalok és a ModelShop osztozott, a harmadik díjat pedig a Krassói Maffia vitte haza. 

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Fotók: a szerző felvételei)