Vidék

Mezőpetri, Mezőfény és Pusztadaróc a legszebb községek

2014.01.10 - 19:34

Pénteken tartották a Szatmár Megyei Tanács által szervezett vetélkedő díjkiosztóját, melynek keretében a megye legtakarosabb községeit jutalmazták. A sváb falvak nyerték a versenyt.

 

Mezőpetri egy Volkswagen Caddy haszongépjárművel, Mezőfény 10 ezer, Pusztadaróc pedig 5 ezer euróval lett gazdagabb tegnap a Megyei Tanács által szervezett község-szépségverseny díjkiosztóját követően. Amint Adrian Ştef tanácselnök — a két alelnök, Riedl Rudolf és Mircea Govor, valamint Eugeniu Avram prefektus és Cristian Sasu alprefektus társaságában — kifejtette: pontosan kidolgozott szabályrendszer alapján folytatta a Megyei Tanács delegációja a kiértékeléseket. Októbertől decemberig minden egyes községbe ellátogattak, ahol az előre kidolgozott rendszer szerint osztottak pontokat. Sokat számított a közterek és a porták kinézete, hogy milyen mértékben megoldott a közművesítés, továbbá a munkalehetőségeket, valamint az elnyert pályázatokat is figyelembe vették. A legtöbb pontot Mezőpetri kapta, így a kocsit is ők használhatják a jövőben.Marchiş Ottó polgármester elmondta: a sikerük kulcsa a munka volt, pályázatokat készítettek, és ők az egyetlen olyan község a megyében, ahol 100 százalékban megoldott az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés. Úgy fogalmazott, hogy épp jókor kapták az autót, mivel a karbantartóknak szükségük volt egy járműre. Mivel születésnapja volt az elöljárónak a tegnap, kettős volt az öröme, hisz szülinapi ajándéknak is betudhatta a kocsit. Tempfli Tibor mezőfényi alpolgármester vette át a községének odaítélt második díjat, azaz egy 10 ezer eurós utalványt. Mint kifejtette: nagyon kellemes meglepetés volt számára az elismerés, bár annyit tudott, hogy jó pontszámot kaptak az elbíráló bizottságtól. Azt egyelőre nem tudta megmondani, mire költik a nyereményt, annyit azonban elárult, hogy igen sok tervük és már futó projektjük van, úgyhogy lesz helye a pénznek. Az 5 ezer eurós harmadik díjat Pusztadaróc községnek ítélték oda, az elöljárók közül azonban nem volt jelen senki az átadási ünnepségen, így Găman Mihály polgármester később veheti majd át a csekket.

Babos Krisztina