Vidék

Mezőgazdászok visszatérő gondjai

2014.02.04 - 12:26

Kovács Ottó állatorvos, lázári mezőgazdasági vállalkozó többféle mezőgazdasági géppel rendelkezik, emellett alapos szaktudással is, ennek ellenére állandóan szaporodnak a napi gondjai, hiszen a kiadások folyton nőnek, a bevételek pedig bizonytalanok.

 

A tavalyi év nagyon rossz év volt, állítja Kovács Ottó állatorvos, lázári mezőgazdasági vállalkozó. — Nem a termés volt a rossz, hanem az árak voltak alacsonyak. 2012-ben a kukorica kilónkénti ára nem ment egy lej alá, 2013-ban a minőségi kukoricát lehetett csak kilónként ötven baniért eladni, amit ha hivatalosan adtunk el, kilónként harminc-negyven banit fizettek érte. Több mint a kétszeresét kellett megtermeszteni, hogy ugyanannyi pénz származzon az eladásból, mint egy évvel azelőtt. Sehol nem történt még olyan a világon, hogy a mezőgazdasági miniszter szabja meg a terményárat. De nem is ez a legnevetségesebb része a dolognak. Az elmúlt év őszén, még el sem kezdődött az őszi vetés, a mezőgazdasági szaktárca kiadott egy közleményt, hogy ebben az évben rekordtermésre számíthatunk. Az ember, amikor ilyeneket hall, nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen. Nincs az a szakember, aki előre meg tudja mondani, hogy milyen lesz a jövő évi termés, hiszen az nagyon sok tényezőtől függ, amit nem lehet előre látni. A tavalyi száraz nyár és száraz ősz után volt egy kevés csapadék, de a december és a január szintén száraz volt, szerencsénk volt az utóbbi napokban lehullott hóval. Megmentette az őszi vetést az, hogy előbb havazott, és csak utána fagyott. Fordítva ez gondot okozott volna. De így sem lehet azt mondani, hogy rekordtermés lesz, mert mi lesz, ha úgy járunk, mint tavaly, amikor február második felében és márciusban végig esett az eső, állt a földeken a víz, és nagy volt a belvízkár. Nincs az a biztosító, amelyik biztosítást köt vízkár vagy szárazság ellen, de lehet kötni biztosítást késői fagyra április végére. Nagyon sok mezőgazdásszal beszéltem az utóbbi hetekben szimpóziumokon, termékbemutatókon, egy sem volt köztük, aki azt mondta volna, hogy profittal zárta az elmúlt évet. Legtöbben azt mondják, még nincs lezárva az év, reméljük, nem volt veszteség. A megígért támogatásokat mindig késve kapjuk, úgy, hogy mindig cseppentenek egy kicsit. Magyarországon, ahol ugyanolyan szabályozás alapján adják a támogatásokat, a tavalyi évre már februárban megkapták a szubvenciót. Ha mi is megkapnánk időben, már tudnánk mit kezdeni vele. Nem beszélve arról, hogy az EU országai közül nálunk van a legkisebb támogatás. Mindenki örült az uniós csatlakozásnak, aláírtunk bármit, csakhogy bekerüljünk, de eszünkbe se jutott elgondolkodni azon, hogy miben lesz ez nekünk jó, és miben rossz — fejtette ki a vállalkozó.

 

Növekvő kiadások

 

— Ebben az évben már tíz–tizenöt százalékkal emelkedett a vetőmagvak ára a tavalyi évhez viszonyítva — mutatott rá Kovács Ottó. — A műtrágya ára februártól szintén tíz–tizenöt százalékkal emelkedik. Az üzemanyag-támogatást az elmúlt évre nem kaptuk, most a kormány azzal biztat, hogy az elmúlt év negyedik trimeszterére kapunk valamit, de még csak most lehetett feliratkozni. Az üzemanyagárak folyton emelkednek, a felvásárlóárak viszont stagnálnak. Azoknak a legnehezebb, akik beruházásokat végeznek. Aki vásárolt mezőgazdasági gépeket, annak törlesztenie kell. Tudtuk, hogy a kukorica kilónkénti ára nem lesz egy lej, de hetven–nyolcvan banira számítottunk. Ehhez képest negyven–ötven bani lett. Honnan lehet pótolni a hiányt? Erre a kérdésre senki sem tudja a választ, mi viszont most is szántunk, vetünk, de nem tudjuk, hogy mi lesz a munkánk gyümölcse.

 

 

Elek György