Belföld

Mezőgazdasági konferencia

2013.07.05 - 13:08

Regionális mezőgazdasági konferencián vett részt Eugeniu Avram, ahol a szatmári mezőgazdászok problémáira hívta fel a figyelmet.

Eugeniu Avram kormánybiztos július 4-én Kolozsváron részt vett a „Stratégia Románia földművelésből származó élelmiszer-potenciáljának hasznosítására” elnevezést viselő regionális konferencián, melynek keretében a 2020-2030-as időszakra vonatkozó mezőgazdasági fejlesztésekről értekeztek. A kolozsvári konferencián jelen volt Achim Irimescu, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

A találkozó első részében Irimescu értékelte a romániai mezőgazdaság jelenlegi helyzetét. Ezt követően az Európai Unió mezőgazdasági politikájára is kitért, kihangsúlyozva azt, hogy hazánk a 2014–2020-as kiírási időszakban 17 milliárd eurót hívhat le. A konferencia keretében megvitatásra került a Közös Agrárpolitika (KAP), mely jelentős változáson esik majd át, figyelembe véve a 28 tagállam mezőgazdasági sajátosságait és a szükségleteket. Az új KAP által csökkenteni szeretnék a különböző tagállamokban élő mezőgazdászoknak megítélt támogatások közötti különbséget, ugyanakkor a „zöld” mezőgazdaságot és az ökológiai gazdálkodást is jelentősen kívánják támogatni. A reform során külön figyelmet szentelnek a fiatal farmereknek, illetve azoknak, akik kis területen gazdálkodnak. Az új fejlesztési program lehetőséget biztosítana a tagállamoknak arra, hogy alprogramokat dolgozzanak ki a saját országaiknak megfelelő szükségletek alapján. Az új KAP kulcsszavai az innováció és a kutatás lesz, ezáltal szeretnék elérni a mezőgazdaság átszervezését és modernizálását. Nem utolsósorban szeretnék a mezőgazdászok helyzetét megalapozni az élelmezési láncban, ugyanakkor a romániai vidéki térségek modernizálását és felzárkóztatását is szeretnék elérni.

Szatmári sajátosságok

A konferencián Eugeniu Avram is felszólalt, közép- és hosszú távú terveket sorolva fel a mezőgazdaság fellendítése kapcsán. A legfontosabbnak a mezőgazdasági területek esetében a vízelvezető rendszerek kiépítését tartotta. Az államtitkár ezen javaslatra válaszolva elmondta, hogy az agrárpolitika főbb irányvonalai között szerepel ez a problematika. A prefektus kérte, hogy támogassák a szatmári gazdákat a talajjavító munkálatok elvégzésében, hisz a megye termőföldjeinek több mint 60 százaléka savas kémhatású. Irimescu kihangsúlyozta, hogy talajjavító munkálatok támogatására a környezetvédelmi alapban hoznak létre egy finanszírozási mechanizmust. Az európai uniós pénzalapok lehívásával foglalkozó tanácsadó cégek szerepének fontosságára való tekintettel Avram kérte, hogy ezeknek a vállalkozásoknak az engedélyeztetését sürgősségi eljárás keretében valósítsák meg. Az államtitkár azt válaszolta, hogy az akkreditálási folyamat a lehető legrövidebb időn belül valósul meg, azonban ellenőrizniük kell a cégeket, hogy csak azok kapjanak működési engedélyt, amelyek megfelelnek az elvárásoknak.