Kavalkádos hétvégén van túl a Borókagyökér Egyesület, hiszen a három érdekes képzés mellett egy szokatlanabb esemény helyszíne is volt a Szejke–tanya, pontosabban a műhelyek — amelyeket vidám gyermekzsivaj, kacagások és nagyon jó hangulat töltött meg, ahogy az egy születésnapi rendezvényhez illik. Ugyanis a kis szülinapos azt kérte szüleitől, hogy ne a megszokott, játszóházas, gyermekzsúros módon ünnepeljen barátaival, osztálytársaival, hanem valami különlegesebben. 

Így aztán húsz, könyékig szappanhabos gyerkőc gyúrta, csapkodta, gyömöszölte a gyapjút Szejke Judit és Perényi Aba Ákos irányításával, s élvezte, hogy a puha gyapjúból saját kezével alkothatnak maradandó tárgyat (csuklódíszt) — miközben mások a gyapjú (nemez) és a selyem találkozásából született, szépséges angyalfiát, sál vagy kendő formájában.

Mézesbábok varázsa

Pár méterrel arrébb már a karácsony hangulatát idézte a mézesek illata és látványa, hiszen Szmeló Judit mézesbábos népi iparművész, a mézeskalács és az írókázás nagyasszonya három évtized szakmai tudását és tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel. 

S bár a mézeskalácsot mindenki ismeri és szereti, azt már valószínűleg kevesebben tudják, hogy a mézesbábok, –kalácsok készítési módja és hagyománya Nyugat-Európából érkezett Magyarországra, Erdély területén pedig a szászok honosították meg. Régen a mézeskalácsos volt a cukrász, ugyanis nem állt még rendelkezésre cukor, így a méz volt az egyedüli édesítőszer — és annak ellenére, hogy a mézesbáb minden alapanyaga elérhető volt, elsősorban a főúri udvarokban sütötték, mivel a méz igen drága volt. 

Jóval később a polgárság, majd pedig a parasztság körében is elterjedt, aztán a XIX. században – több más népművészeti termékekhez hasonlóan – a mézesbábokon is feltűnnek a növényi ornamentikás ábrázolások.
Ugyanis a mézeskalács nem csupán egy sütemény a sok közül, hanem egy szimbólumokat hordozó, az emberek érzelmi életéhez közel álló ajándék. Szmeló Judit pedig édességek elkészítésekor a magyar kézműves hagyományokat követi, a keze nyomán születő formák nemcsak vizuális remekművek, hanem gasztronómiai élményt is nyújtanak. Mézből, lisztből, fűszerekből és egyszerű, hófehér cukormázból valódi mesék születnek, amelyekbe szinte fájó szívvel harap bele az ember.

Ütőfás, „pecsétes”, búcsús, magvas–felrakásos mézeskalácsokat készítettek különböző méretekben — hüvelykujjnál kisebbet is —, valamint fenyőfadíszeket is.

Egy kosár nem kosár

Nem tétlenkedtek a kosárfonó műhelyben sem, ahol Takács Judit vezetésével ez alkalommal a fedeles kosár készítésének fortélyait sajátították el a résztvevők — volt aki nem elégedett meg egyetlen kosár fonásával, háromig meg sem állt — s jóval vacsoraidőn túl is dolgoztak, hiszen „ha már nekikezdtem, be akarom fejezni.”

Szabó Kinga Mária

(Fotók: a szerző felvételei)