A gazdaság jövőjének kihívásaira és lehetőségeire fókuszál a XXXIII. RMKT Közgazdász Vándorgyűlés, amelyet idén október 11-12. között szerveznek Szatmárnémetiben. A következő hullám — útmutató a jövő gazdaságához címet viselő vándorgyűlés előadásainak a Megmaradás Háza és a Szatmárnémeti Északi Színház épülete ad majd otthont.
A rendezvényen nagy hangsúlyt fektetnek a mesterséges intelligencia és a digitalizáció hatásaira elemzésére. Célja, hogy tájékoztassa a résztvevőket a következő évtized gazdasági trendjeiről és az azokra való felkészülésről, de a program networking lehetőségeket is kínál, ahol a résztvevők megoszthatják tapasztalataikat és kapcsolatokat építhetnek. Az előadások és panelbeszélgetések során szó lesz többek között a városok fenntartható fejlődéséről, a mesterséges intelligencia pénzügyi válságokat megelőző szerepéről, valamint a digitalizált pénzügyi világ kockázatairól és lehetőségeiről.
A kétnapos gyűlés október 11-én 15:00 órakor kezdődik, a nap folyamán három plenáris előadásra és egy panelbeszélgetésre kerül majd sor. Az előadók listáján szerepel többek között Jelasity Radován szerb közgazdász, a magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Daniel Dăianu romániai közgazdász, illetve dr. Ürge-Vorsatz Diána, a Közép-európai Egyetem (CEU) Környezettudományi és Környezetpolitikai Tanszékének professzora. A Fenntarthatóság és geopolitika a 21. században című panelbeszélgetésen pedig dr. Csizmadia Norbert, geopolitikai stratéga, dr. Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője, és Borbély Károly, CEO, Hidroelectrica Rt. vesz részt.
A szombati napon négy szekció előadásai zajlanak majd párhuzamosan; ezeken munkavállalói értékajánlatok, alternatív vállalkozási finanszírozások kérdéskörei kerülnek terítékre, de a beszélgetések során érintik egy versenyképes mezőgazdaság precíziós technológiáit, illetve a változásmenedzsment kimenetelét a mesterséges intelligencia korában. A szekcióüléseket egy helytörténeti séta, majd további négy plenáris előadás követi. A napot díjátadó ünnepséggel, majd díszvacsorával zárják.
A teljes programot az RMKT weboldalán érhetik el az érdeklődők, ahol jegyet is válthatnak, a szervezet Facebook-oldalát követve pedig értesülhetnek a legújabb információkról.
Hírszerkesztő