Nagykároly

Mesterségek Hete Nagykárolyban

2015.04.08 - 12:02

Bemutatkoznak a szakképzést is nyújtó nagykárolyi középiskolák a hivatalosan ma kezdődő Mesterségek Hete elnevezésű rendezvényen.

A kiállításra, mely egyfajta börze is, két nagykárolyi középiskola komoly standdal készült, az ide látogató szülők és diákok kérdéseire is szívesen válaszolnak itt, de maga a kiállítás anyaga is igyekszik nagyobb rálátást biztosítani arra, milyen lehetőségekkel várja az adott tanintézmény a diákokat. A Károlyi-kastély lovagtermében ma és holnap, 9 és 17 óra között zajló programokon a nagykárolyi szakoktatással ismertetik meg az érdeklődőket. A nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakközépiskola a képzési rendszerében részt vevő cégekkel közösen alakított ki standot. A Polipol, a Contitech, a szatmárnémeti Inedit, a Rákóczi, az Andy, a Steiger kft.-k igyekeznek bemutatni mindazt, amit a diákok náluk megtanulhatnak. A Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum keretein belül immár a hetedik évfolyam ismerkedik a közélelmezés és turisztika világával. Utóbbi intézményben jövőre új, immár 3 éves képzés is indul.