Nem mindennap jut el az ember Szatmárnémetiből Bukarestbe, hacsak nem köti munka vagy más gyakori elintéznivaló a fővárosba. Más esetben inkább választ valami más úti célt a magyar ember magának, mintsem a távoli román fővárost.

Támadt egy ötletem: meglátogatom a fővárost. Na már nem a mienket, magyarokét, mert azt már láttam párszor, hanem Bukarestet. Ott még nem jártam korábban. Feltett szándékomban állt a kedd esti Románia – Hollandia labdarúgó-mérkőzésen fotózni, úgy mint a Szatmári Friss Újság riportere, úgy mint hobbisportfotós. Ha tehetem, évente legalább egy-két alkalommal igyekszem jelen lenni egy nagyobb nívójú sporteseményen, egyfelől az átélt izgalmak, másfelől a helyzet presztízse miatt. A Román Labdarúgó Szövetség részéről zöld utat kaptam, majd szerkesztőségünk vezetősége is rábólintott az utazásra. Örültem. Viszont ha egyszerű földi halandó az ember, és a rendelkezésére álló költségkeret nem teszi lehetővé a repülővel való utazást, akkor a román főváros Szatmárnémetitől bizony piszok messze van.

A tizenkét óránál is hosszabb buszos zötykölődés finoman szólva is kimerítő tud lenni, viszont az ember végül is csak eléri úti célját. Így vasárnap 18 órai indulással hétfő reggel 6 órára megérkeztem Bukarestbe.

A gyanútlan és fáradt utazókat taxicápák várják a buszállomáson, ezek a készséges sofőrök bárhová elvisznek a városban, viszont mint kiderült, a bukaresti tarifák legdrágábbikával mérik a megtett kilométereket. Mindezzel nem lévén tisztában magam is beültem egy ajánlkozó kedvű taxis kocsijába, remélvén, hogy perceken belül a hotelszoba ágya kényelmének örülve álomra hajthatom fejem. Körülbelül negyedóra utazás után, 50 lejjel szegényebben, de értékes tapasztalatokkal gazdagodva megérkeztem a szállásra, ahol közölték velem, hogy túl korán értem oda, de végül csak felengedtek a szobámba, ahol fél órán belül sikerült is elaludnom, viszont egy óra múlva sikerült is felébresszenek a folyosón dolgozó munkások, így 12 óra utazás és egy óra alvás után indultam el gyalogosan megnézni Bukarestet.

Egy koszfészek, egy szemétdomb, egy pöcegödör — ezek voltak az első jelzők, amelyek eszembe jutottak a városban sétálva. Az utcákon nem csak bokáig jártam a száraz falevélben, de a város szívében is kiborult kukák, széthagyott szemétkupacok fogadtak több helyen. „Ha ilyen a főváros, hogyan is várhatjuk el, hogy ez az ország jó irányban haladjon?” — ez fogalmazódott meg bennem az első órák benyomásai alapján.

A hétfői nap ezután rengeteg gyaloglással és barangolással telt. Megkaptam a másnapi meccsre szóló belépőt, és sikerült meglátogatni néhány nevezetes helyet a városban.

Kedden már kipihenten indulhattam útnak, erre a napra az országháza és a neves Herăstrău park volt az úti cél, mielőtt elindultam volna a stadionba.

A parlamentben és annak környékén egy maroknyi narancsszínbe öltözött holland szurkolóval is összefutottam, hozzám hasonlóan ők is igyekeztek pár órába belezsúfolni a román főváros megismerését.

Az országháza grandiózus méretei valóban káprázatosak, de szürkesége ugyanazt az unalmas hatást kelti az emberben, mint a kommunizmus során épített megannyi monstrum akár itthon, Szatmárnémeti központjában is.

A Herăstrău park ezzel szemben teljesen más arcát mutatta meg a városnak, az ősz színeiben pompázó ösvények, a fák, a tópart és számos szobor mind nyugtató hatással vannak a parkban sétálókra, egy színes oázis a hatalmas betonrengetegben.

Kedd este végre eljött a várva várt mérkőzés ideje, az új építésű stadion valóban korszerű, modern építmény, bár ezúttal nem teltek meg egészen az 55 ezer fő befogadására alkalmas aréna lelátói. Barátságos meccsről lévén szó két olyan csapat esetében, amelyek a világbajnoki selejtezőcsoportjaikban gyengén teljesítettek, ezzel lemaradva a következő világeseményről, ezúttal kevésbé voltak vonzók a bukaresti közönség számára, így mindössze 26 ezer néző előtt játszották le a mérkőzést.

Ettől függetlenül a hangulat jó volt, a szurkolók reménykedtek egy újabb remek eredményben, akárcsak pár nappal korábban a törökök ellen is, viszont ezúttal nem állt a trikolórok mellé a szerencse. A gól nélküli első félidőt követően a második játékrész legelején Memphis Depay fejjel vette be Pantilimon kapuját, majd nem sokkal később Ryan Babel volt eredményes. A 81. percben Luuk De Jong állította be a 3–0-s végeredményt.

Másnap reggel elhagytam a fővárost, és újabb bő 12 óra utazás után megérkeztem Szatmárra, ami ha méreteiben és látványvilágában nem is közelíti meg Bukarestet, de a buszállomás peronjára lépve mégis otthonként köszöntött engem.

Szöveg és fotók: Bajnai Botond