Nagykároly

Mesemondó verseny Nagykárolyban

Fotó: SZFÚ
2021.10.28 - 12:28
A Kriza János Mesemondó Verseny hosszú évek óta nagy népszerűségnek örvend a gyermekek körében. Idén október 19–21. között zajlott a megmérettetés, a pandémiás helyzet okán az online térben.

Az alsó tagozatosok megyei fordulója Nagykároly városában, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban kerül megrendezésre minden évben. Sok-sok ügyes mesemondó fordult meg már az iskolában, s nem volt ez másként ebben az évben sem. Az idei felhívásra 46 kisdiák küldte el a mesemondásról készült felvételeket a megye különböző iskoláiból, vidékről és városból egyaránt, előkészítő–II. osztályos, illetve III–IV. osztályos korcsoportnak megfelelő kategóriában.

Bár személyes találkozásra idén sem került sor, a gyerekek, tanítónénik és szülők mégis lelkesen készültek a megmérettetésre. A mese előadása mellett figyeltek a díszletre, az öltözékre, hogy elrepítsék a szervezőket a magyar népmesék földjére.

Rendhagyó módon történt az értékelés is. A beérkezett kisfilmek megtekintése két délutánt vett igénybe, ezt követően értékeltek a zsűri tagjai. A vélemények megvitatása videókonferencia keretében történt, így osztották meg gondolataikat, észrevételeiket a beérkezett mesefelvételekről.

Az egyik legfontosabb tanács, amit a jövő kis mesemondóinak és felkészítőiknek adnak a szervezők, az, hogy mindig figyeljenek arra a felkészítő pedagógusok, hogy a magyar népmesék kincsestárából válasszanak alkotásokat, hiszen épp az a célja a versenynek, hogy a magyar nép kultúráját, anyanyelvét megőrizzék és ápolják.

A gyermekeknek szánt üzenet pedig az volt, hogy olvassanak, hallgassanak hiteles forrásból való mesét, úgy lehet igazán mesemondóvá válni és a mese hangulatát, mondanivalóját híven tükrözni.

A zsűrit a következő pedagógusok alkották: Póka Mária (Tasnádi Általános Iskola), Kátai Annamária (Börvelyi Általános Iskola), Blatniczki Cecília (Aurel Popp Művészeti Líceum, Szatmárnémeti), értékelésük alapján hirdettek eredményt.

„A Sepsiszentgyörgyön megrendezésre kerülő országos fordulóra, melyre november 13-án kerül sor, öt mesefelvételt továbbíthattak a zsűri tagjai, akik ezúton is gratulálnak a bátor és ügyes mesemondóknak” — mondta Czier Bernadett, a nagykárolyi megmérettetés főszervezője. SZFÚ

A verseny díjazottjai

Előkészítő–II. osztály kategóriában:

I. díj: Katona Regina, II. osztály, Vasile Lucaciu Általános Iskola, Nagykároly, felkészítő: Hám Ildikó;

II. díj: Nagy Zsanett, II. osztály, Gellért Sándor Általános Iskola, Mikola, felkészítő: Barna Boglárka Imola;

III. díj: Kolb-Schvarczkopf Gábriel, II. osztály, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szatmárnémeti, felkészítő: Reich Annamária.

III–IV. osztály kategóriában:

I. díj: Székely Petra, IV. osztály, Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly, felkészítő: Czier Bernadett;

megosztott II. díj: Kovács Szófia, IV. osztály, Kölcsey Ferenc Főgimnázium,

Szatmárnémeti, felkészítő: Szőke Réka;

II. díj: Volfer Flóra, III. osztály, Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly, felkészítő: Nagy Katalin Borbála;

III. díj: Nagy Dorottya, IV. osztály, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Szőke Réka.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A Kölcsey lesz a nemzetközi döntő egyik központja

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai jó eredményeket értek el hétvégén a Nemes Tihamér Online Programozási Verseny regionális szakaszán, tudtuk meg Demeter Csaba informatikatanártól.
Az olvasó hangja

Egy hét zene és képzőművészet…

Harmadik nekifutásra, november 11-től végre sikerült lebonyolítani A zene összeköt — XIII. Hám Zenei Versenyt, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum házi zenei versenyét, melyet a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ támogatásával, ezúttal online felületen rendeztünk meg.
Szatmárnémeti

A Hám János csapata nyerte a versenyt

A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai nyerték meg az első alkalommal megszervezett Lingua Materna vetélkedőt. A döntő hétvégén zajlott Sátoraljaújhelyen.