Péntek délelőtt útnak indultak a kis mesemondók Szatmár megye minden szegletéből, hogy megérkezzenek a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumba.
Immár hatodik alkalommal adott helyet az oktatási intézmény a Kriza János Mesemondó Verseny megyei fordulójának. Szerencsét próbálni jöttek az alsó tagozatos kisdiákok, feltarisznyázva sok-sok népmesével és mondával. 47 gyermek jelentkezett a megmérettetésre a megye 17 tanügyi intézményéből.
A kisdiákokat, illetve a szülőket és pedagógusokat Kocsis Aliz igazgatónő köszöntötte. Szívének melegentő érzés, hogy ilyen sok mesemondó érkezett, akik a népmeséken keresztül tovább ápolják édes anyanyelvünket, hagyományainkat. A köszöntő után egy rövid előadás következett: az iskola diákjai citeramuzsikával, illetve népdalokkal kedveskedtek a vendégeknek.
Ezután a szervező tanítónénik két csoportba sorolták a versenyzőket, hogy gyorsabban haladjon a verseny lebonyolítása. A pedagógusokból álló zsűrinek volt a feladata értékelni és kiválasztani azokat a neves mesemondókat, akik Szatmár megyét képviselik majd az országos döntőn. Az I–II. osztályosokat a Hám Ildikó, Czenke Csilla és Sárosi Melinda pedagógusok alkotta zsűri értékelte, míg a III–IV. osztályosokat a Tyukodi Gizella, Ianos Erzsébet és Reich Annamária pedagóguscsapat hallgatta meg.
Amíg a zsűri tagjai meghozták a döntést, a mesemondók felfedezték az iskola sportpályáját, harapnivalót fogyasztottak. Kézműves-foglalkozással is kedveskedtek a tanítónénik: egy-egy mesefigurát lehetett kifesteni faalapon.
Az I–II. osztályosok közül ketten jutottak tovább a Sepsiszentgyörgyön novemberben tartandó országos döntőre: az I. helyezett Váradi Milán, az Avram Iancu Általános Iskola diákja lett, felkészítője Giurgiuca Orsolya, a II. helyen Boros Bianka Tamara végzett az Óvári Általános Iskolából, felkészítője Kiss Tünde, a III. helyezett pedig Cocis Viktória, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja lett, felkészítője Szőke Réka.
A III–IV. osztályosok csoportjából hárman képviselik Szatmár megyét az országos döntőn: az I. helyezett Csúcs Dávid, a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákja lett, felkészítője Cuculeanu Andrea, a II. helyen Balint Bianca végzett a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, felkészítője Sárosi Melinda, a III. helyezett pedig Cosar Koppány Vajk lett a Börvelyi Általános Iskolából, felkészítője Kátai Annamária.
A regemondó kategóriában két diák fogja képviselni megyénket a Marosvásárhelyen tartandó döntőben tavasszal. Ide az I. helyezett Csorvási Panka, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja (felkészítő Leiti Mónika), illetve a II. helyezett Mészáros Hanna, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja (felkészítő Urbán Tünde) jutott tovább.
Czier Bernadett