Czier Attila világutazó Indokínáról és Indiáról mesélt vetített képek segítségével. Élménybeszámolója révén a hallgatók is ott voltak Angkor ősi városában.

Futurisztikus luxusról, indiai és laoszi mélyszegénységről és az őserdő által visszafoglalt, hajdani 1 milliós városról beszélt a csanálosi Czier Attila a Nagykárolyi Elméleti Líceumban. A vállalkozó immár második alkalommal osztotta meg a nagykárolyi közönséggel hobbiját, az utazást.

Egy este szólt a feleségének, hogy rövidesen elutazik Kínába. Pár hétre. Nyilván nem nagyon hittek neki, de mégiscsak megtette: elutazott — elevenítette fel az elhatározást. A csütörtök esti alkalmon a harmadik és a negyedik útjáról szólt. Ekkor már családjával vágott neki a nagy útnak. Előbbin, az indokínai úton a feleségén kívül a két fia és a lánya is vele tartott, míg Indiába, Srí Lankába és Dubajba a lánya és a neje ment el vele.

Az internet, a Google, a fotók világában kevéssé tűnik életszerűnek a képek vetítésével egybekötött élménybeszámoló. Ám mégis van annak varázsa, amikor a helyi ember a laoszi mindennapokról szól, vagy elárulja, miért is keskenyek a vietnami házak (mert az utcafront alapján számolják ki az adót). Annak is külön varázsa van, hogy a sajátos helyzetünk miként jelenik meg a távoli keleten. Míg Thaiföldön magyarországi útlevél birtokában nem kell illetéket fizetni, a romániaival viszont igen, ellenben Vietnam esetében pont fordítva: ott a romániai útlevelet használni előnyösebb.

Természetesen több száz fotót vetített le az amúgy vállalkozó világjáró, némelyikről hosszasan magyarázott, vagy ha kellett, kísérő történetekkel tette érthetőbbé, másokat mindössze pillanatokra villantott meg, hogy több aspektusból is bemutassa például Bangkokot.

Delhi büdös és szemetes, míg a Tádzs Mahal, a szerelem jelképe káprázatos — de ezt máshonnan is tudhatjuk. Ellenben Czier Attila közérthetően szólt a hindu és a muszlim világ kölcsönhatásairól vagy olyan apróságokról, hogy bizony a hasmenés vagy hasonló kellemetlenségek az étkezések előtti kupicányi pálinka elfogyasztásával elkerülhetők.

Amennyiben lesz érdeklődés, szívesen szól még a közép-amerikai útjairól, de Európa északi részével is meg kell ismerkednünk — javasolta. Mint fogalmazott: „Szentpétervár csodálatos, oda el kell menni…, de persze még számos hely van, ahova legalább egyszer el kell menni az életben.” Ha mindenkinek nem is adatik meg a nagy utazás lehetősége, élménybeszámolói révén kissé úgy érezheti, mintha ott lett volna például az ősi khmer városban, Angkorban.

Megyeri Tamás Róbert