A Szatmár–Ferencváros projekt amolyan jubileumi találkozóját tartották a hétvégén Mezőfényen. Neves előadók szóltak a kézilabdasportban lévő potenciálról, de a tudásukat is összemérték a fiatalok.

A pénteki alkalom a mezőfényi kultúrházban kezdődött. Kiss Zoltán Sándor, a Szatmár–Ferencváros határon átnyúló, női kézilabda utánpótlásprojekt vezetője, a Szatmár Sportjáért és Kultúrájáért Egyesület elnöke üdvözölte a több mint két tucat edzőt, illetőleg a meghívottakat, köztük Elek Gábor kétszeres KEK-győztes, magyar bajnok kézilabdaedzőt, a Ferencvárosi TC csapatának edzőjét, illetve Bognár Lászlót, az FTC Kézilabdasport Kft. ügyvezető igazgatóját. Brém László házigazda polgármester biztosította a jelenlévőket arról, hogy a mezőfényi önkormányzat mindenkoron igyekszik támogatni ezt a példaértékű kezdeményezést. A továbbiakban Elek Gábor tartott amolyan motivációs előadást. Megemlítette, hogy a jelenlévők hozzáállása dicséretes, és egyébként is nyitva áll előttük a lehetőség: célozzák meg azt, hogy magasabb szinten is kézilabdaedzők legyenek! Erről szólt — a célok megfogalmazásáról — Bognár László is. A szintén jelen lévő nagykárolyi polgármester, Kovács Jenő elmondta, hogy Nagykároly szeretné, ha újra fellendülne a városban a kézilabdaélet, szeretné, ha kézilabda szakág létesülne a Városi Sportklubon belül.

A későbbiekben átadták a 10–11 éves lányoknak és az edzőiknek az egyensportruházatot, majd elkezdődött a torna, amely a következő napon, szombaton is folytatódott. A kezdeményezésről, a projektről kérdeztük a jelenlévőket.

„Komoly kezdeményezés a mienk”

„A mai napon tulajdonképpen visszatérünk a bölcsőhöz. Négy évvel és három és fél hónappal ezelőtt itt, Mezőfényen tartottuk az első klasszikus edzőképzésünket. Akkor a kézilabda-szövetség jelenlegi főtitkára, Novák András volt a fő vendég, és természetesen a Fradi edzői is jelen voltak. Úgy érzem, hogy nem csak azért térünk ide vissza a bölcsőhöz, mert illett, hanem valóban Mezőfény a legintenzívebb, a legjobb és mondhatom így: a leghatékonyabb edzőbázisunk a projekten belül. Elek Gábor, mint mindig, amikor eljön közénk, nagyon speciális témákkal foglalkozik. Ezúttal edzőmotivációs kérdésekről szólt, hogy az edzői szakmának melyek azok a finomságai, melyek azok a kihívásai, amelyeknek eleget kell tenni. Molnár András mesteredző pedig a gyakorlati oldalról közelítette meg mindezt. Több specifikus mozzanatot mutatott be, amelyek remélhetőleg a hasznukra válnak már a közeljövőben a képzés során. És nem mellesleg 260 melegítőt is átadtunk az edzőknek, hiszen minden gyereket nem tudtunk elhozni. Ezeket az öltözékeket a két legnagyobb korosztályunk, a 10 és a 11 éves lányok kapják meg. Az öltözetek adományozója Bognár László, a Ferencváros ügyvezető igazgatója, de ezt a magánvagyonából, a saját pénzéből vásárolta meg, mert úgy érezte, hogy megérdemlik ezek a lányok. Mindenképpen elismerés a számunkra, hogy ő ezt magánemberként így érezte — nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ez nem a Fradi, nem a kézilabda-szövetség adománya, hanem az ő személyes ajándéka. Szintén ma kapja meg minden, a projektben részt vevő edző a saját melegítőjét. Innentől kezdve most már egységesen, a gyerekek és az edzők is úgy tudunk majd megjelenni, mint a nagyfiúk — ahogy mondani szokás; helyesebben nagylányok. Most már kezdünk arra emlékeztetni, hogy egy komoly kezdeményezés a mienk. Hogy úgy fogalmazzak: négy és fél év után a pubertás korába lépett a projektünk. (Mi nagyokat lépünk, tehát a bölcsődéből egyből a pubertás korszakunkba lépünk.) A mai nap azért is fontos, mert Elek Gábor egy olyan szakmai koncepció alapjait rakta le, vázolta fel, amely hosszú távra meghatározza ennek az egész projektnek a működését — akár akadémiai jelleggel is.

A különböző korosztályokat összesítve közel hétszáz gyerek vesz részt a projektben. Ha hozzávesszük azokat is, akik már korábban elkezdték a képzést, de nem a mi rendszerünkön belül, és csak idővel csatlakoztak hozzánk, akkor közel ezer kislány kézilabdázik. Ez egy óriási létszám. Még a Fradi vagy a Győri ETO sem tud ilyen hátteret felmutatni. Mi tulajdonképpen egy olyan klub vagyunk, amelyiknek harminckét településen van szakosztálya. Speciális jelleggel működik ez az egész rendszer, tehát utánozhatatlan. Nem tudok elég hálás lenni a kedves edzőkollégáknak, hogy közel négy éven keresztül mindenféle juttatás nélkül végezték a munkájukat. Hála Istennek nyár óta már a Magyar Kézilabda-szövetség is támogatja az edzők munkáját bérkiegészítés formájában, úgyhogy most már tudjuk honorálni őket ezért a tevékenységért. A lányokról meg nem kell beszéljek, hiszen olyan csodákat művelnek a pályán, ami a 'nagyok' becsületére válna. Most ugye Mezőfényen, a jövő hétvégén Avasújvárosban, de szinte minden hétvégén vannak korosztályos tornáink. És ezen kislányok közül többen vitézkednek már a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyerek- és utánpótlás-bajnokságban, és nagyon jó eredményeket érnek el; nem akarok dicsekedni, de annyit elárulhatok, hogy szinte mindenhol az elsők között vannak, vagy éppenséggel ők a legjobbak” — nyilatkozta a projekt megálmodója, Kiss Zoltán Sándor, a Szatmár–Ferencváros elnevezésű határon átnyúló, női kézilabda utánpótlásprojekt vezetője, a Szatmár Sportjáért és Kultúrájáért Egyesület elnöke.

„Nem megragadni egy szinten!”

„Semmiképpen sem szakmázni akartam, hiszen szerintem ahhoz, amit ők csinálnak, tehát a gyerekekkel, a kisgyerekekkel való foglalkozáshoz, sokkal jobban értenek, mint én. Én amolyan motivációs tréninget tartok, és igazából a lelkesedésüket szeretném egy kicsit — már amennyire lehet még — fokozni. Egy kicsit beszélgetünk még a magyar kézilabda aktuális helyzetéről, elsősorban az edzői fronton. Én azt szeretném, ha ebben ők is szerepet kérnének maguknak. Majd a későbbiekben vagy éppen minél hamarabb. Nem megragadni egy szinten, hanem menni tovább. A kézilabdázásnak most éppen az egyik legnagyobb hiányposztja — bármennyire is magam ellen beszélek — az edző. Nagyon szeretném, ha ebből a lassan öt éve működő keretből, amelynek az elején hat edzővel indultunk el, és most már közel vagyunk a hatvanhoz, tehát ha ebből kerülnének ki olyanok, akik az első osztályig vagy talán még távolabb tudnának jutni. A lelkesedésük, az alázatuk mindenképpen tiszteletre méltó.

Magáról a projektről órákat lehetne beszélni, nem csak pár gondolatot. Kiss Zoltán Sándor 2012–2013 tájékán betévedt hozzánk a Fradiba — mi már ismertük akkor egymást —, és fölvázolta ezt az egészet, hogy mit képzel el itt, a történelmi Szatmár megyében. Én akkor igazából majdnem kinevettem, hogy ilyet nem lehet megcsinálni. És az ő fanatizmusa, az ő elképesztő lelkesedése bebizonyította, hogy lehet. Létrehozta ezt az egészet — nyilván kisebb-nagyobb segítséggel. Ami ebben csodálatos: összességében négy évig nem került pénzbe. Tehát itt az embereknek az alázata, a lelkesedése, az elhivatottsága tette lehetővé, hogy elinduljunk hat edzővel és 59 gyerekkel, és mára közel hatvan edző van, és már ezer fölött van a gyerekek létszáma — erről beszéltem az előbbiekben is. Ha valaki ezt Zoli után — talán mondhatom azt, hogy ebben nekünk, a Fradinak is van egy kis érdeme, tehát utánunk (de elsősorban mégiscsak Zoli után) — csinálja, azt én nagyon meg fogom süvegelni, mert ez egy csoda. Mint több alkalommal is mondtam: amíg lesz rá lehetőségem, és amíg hívnak, én mindenben mellettük állok” — nyilatkozta Elek Gábor FTC-edző.

„Büszkén mondjuk: megérte”

„Ha jól emlékszem, négy és fél éve keresett meg minket Zoli a projekt gondolatával. Nem csak a kézilabda miatt, hanem ugye a Ferencvárosnak van egy nemzetösszetartó ereje is, és így minden olyan kezdeményezéshez, amely a határon átnyúl, a Ferencvárosnak valahol kötelessége is csatlakozni. Úgy voltunk vele, hogy minél több gyereket be kell vonni a kézilabdába, és ezen is túlmutat az, hogy ennek révén egészséges életmódra nevelhetjük a gyerekeket. Ha nem is lesz mindegyikükből kézilabdázó vagy élsportoló, de mozogjanak, legyenek egészségesek, a magyar nemzet számára talán ez az elsődleges dolog. Hál' Istennek aztán nagyon szépen beindult a történet, és most már ezer gyereknél tartunk a projektben. Büszkén mondjuk: megérte.

Hogy miért ajánlottam fel az öltözeteket? Hát ha a Jóisten adott lehetőséget rá, akkor kutyakötelességem, hogy vissza is adjak valamit. Szerintem fontos az egységes megjelenés is, hogy büszkén tudják viselni az összetartozásukat. Ha egységesen tudunk megjelenni, az is fokozza a közösséghez való tartozás tudatát. Nem szoktam erről beszélni, furcsa is volt a kérdés, de elmondhatom: jót tett a lelkemnek, hogy így én is részese lehetek ennek a kezdeményezésnek” — nyilatkozta Bognár László, az FTC Kézilabdasport Kft. ügyvezető igazgatója.

„Hogy tapasztalatokat szerezzünk”

„A székelyudvarhelyi kézilabda-akadémia 2018 nyarán alakult meg. Jelenleg három fő feladata van: a Szejke sportklub és az akadémia működtetése; a másodosztályú, felnőttekből álló kézilabdacsapat működtetése; illetve az infrastruktúra fejlesztése. A magyar kormány támogatásával alakult meg az akadémia, és az is a célunk, hogy hálózatot építsünk ki a Székelyföldön. Húsz települést néztünk meg, s ott a következő időszakban kézilabdaköröket fogunk indítani, edzőket fogunk alkalmazni. Jelenleg Székelyudvarhelyen tizenhat ifjúsági csapattal működünk — lányok és fiúk körében egyaránt. Azaz közel háromszáz gyerekkel dolgozunk jelen pillanatban. Idővel meg szeretnénk ezt sokszorozni.

Nagyon szép kezdeményezésnek tartjuk a Szatmár–Ferencváros projektet. Ahogy hallottuk, már előrehaladott fázisában van, sok gyerekkel dolgoznak. Éppen azért is jöttünk ide, hogy tapasztalatokat szerezzünk, és majd átvigyük azokat, amelyek nálunk, Székelyföldön is alkalmazhatók — fejtette ki Ilyés Szabolcs, a Székelyföldi Kézilabda-akadémia ügyvezető igazgatója.

Megyeri Tamás Róbert