A gyerek, miután megszületik, a szülők és nagyszülők öröme lesz: örülnek annak, hogy a gyerek növekedik, jár és beszél. A gyerek is, ahogy nő, várja, hogy óvodás, majd iskolás legyen, utánozza a felnőtteket, később a szülőkkel együtt töpreng: mi lesz, ha nagy lesz. Azon töprengenek, hol tanuljon: válasszon szakmát vagy próbálkozzon főiskolán? Ha ez is eldől, már-már azt hiszik, rendeződik a sorsa, a gyerekből felnőtt lesz, megpróbál önállósulni: munkahely, házastárs, gyerek. Ez az élet rendje?

Amíg a gyerek nő, a szülői példából tanul: mindent lát, mindent hall, mindent utánoz, azt hiszi, úgy tökéletes. Talán jobban hajlik a rosszra, mint a jóra, ha lehet, azt választja, ami könnyebb. Amelyik szülő jobban utána enged, azt tarja jobbnak, azt a megoldást alkalmazza, amelyik kényelmesebb. Nem kell sokat győzködni, hogy mondjon le arról, amiért meg kell küzdeni és nem is biztos, hogy minden küzdelem eredményes. Ez az élet rendje?

A szülő idővel rájön, hogy nem mindig volt a legjobb példa, ezt be is látja, de változtatni már nem lehet. Ha rászól a gyerekre, az rögtön visszavág, de beszól akkor is, ha valami nem jön össze. A rosszul mutatott példa visszaéléshez vezet, ha azt követi a gyerek és nem jól alakulnak a dolgok, hivatkozási ok lehet, de hivatkozási ok az is, ha a példaadás elmarad. Ez az élet rendje?

A gyerek szülő lesz, gyereke számára példakép, elhatározza, hogy mindent másképp fog tenni, igyekszik, akarja, de rájön, hogy képtelen kibújni a bőréből. Egy idő után azt is belátja, hogy a jót nem mondani, hanem gyakorolni kell. A testet könnyebb gyógyítani, mint a lelket, a testi betegségeket megelőzni is könnyebb, mint a lelkieket. Újrakezdésre is számtalan lehetőség van, ,,akár hetvenhétszer is”, de minden újrakezdéskor lenullázódik a régi és a jövőből egyre kevesebb marad. Ez az élet rendje?

A gyereket szülő, iskola, egyház és az élet neveli olyannak, amilyen ő maga. Majd a gyerek felnő, szülő lesz és nevel tanárt, lelkipásztort, orvost, ügyvédet, politikust..., olyannak, amilyen ő maga. És így megy a élet nemzedékeken át. A test, akár a föld, egyre fertőzöttebb, a lélek, akár a korszellem, egyre kárhozottabb lesz. Pedig ha jobban odafigyelnénk, észrevennénk, hogy a holnapot mi formáljuk azzal, ahogy ma élünk, azzal, ahogy megtöltjük tulajdonságokkal a géneket, ahogy megfogjuk egymás és gyermekeink kezét, vagy ahogy elutasítjuk egymást, ahogy elutasítjuk magunktól a szebb életet. Mert ez az élet rendje.

Elek György