Magazin

Merre tovább, okostelefonok?

2019.02.04 - 16:10

Története legrosszabb periódusán van túl a már nem is olyan fiatal szegmens. Tavaly a legnagyobb gyártók látványosan szenvedtek, így ez kiváló lehetőség a többieknek az erőviszonyok újrarajzolására.

Néhány nappal ezelőtt az IDC kijött az okostelefonok értékesítéséről szóló legfrissebb elemzésével. Az amerikai piackutató előzetes számai az előzetesen vártnál is nagyobb visszaesésről árulkodnak.

Meddig van lejjebb?

Ami az utolsó, ünnepi negyedévet illeti, sok örömre nem volt oka a gyártóknak. Legalábbis a többségüknek. A globális eladások csak 375 millió körül alakultak, ami majdnem 5 százalékkal rosszabb, mint egy évvel korábban. A negyedévben különösen rosszul teljesített a két legnagyobb. Az Apple 11,5, a rivális Samsung pedig 5,5 százalékkal kevesebb készüléket értékesített éves összevetésben. Ez természetesen jól jött a mobilgyártók trónjára aspiráló Huawei-nek, amely majdnem másfélszer annyi eladást produkált, mint 2017 végén.

Ha nem csak az utolsó három hónapot, hanem 2018 egészét nézzük, akkor sem lesz sokkal szebb a kép. Mivel a piac immár zsinórban az ötödik negyedévben volt recesszióban, így különösebben csodálkozni se lehet azon, hogy a szegmens számára a tavalyi év jelentette a történelmi mélypontot.

Az 1,4 milliárdnyi értékesített darabszám 4,1 százalékos éves zsugorodást jelent, ahol ismét csak a két legnagyobb, illetve a kisebb szállítók húzták a rövidebbet. A kínai trojka, azaz a Huawei, a Xiaomi és az Oppo viszont mind pozitívban zártak. Utóbbi mondjuk csak szerény pluszt volt képes felmutatni, de a másik két gyártó bőven 30 százalék felett növelte eladási statisztikáját.

Ennek következtében összerázódott kicsit a topliga mezőnye. A Samsung 300 millió telefont megközelítő forgalma (egyelőre még) elég a biztos elsőséghez, de a Huawei már az Apple nyakára mászott (mindketten szűk 15-15 százalékos tortát birtokolnak). A dobogóról lecsúszó két másik távol-keleti cég pedig 8-9 százaléknyi részesedéssel rendelkezik.

Meddig van lejjebb?

Érdemes megjegyezni, hogy a fenti eredményeknél még decemberben is lényegesen jobb (vagy éppen kevésbé rossz) számokat jósolt maga az IDC is. Akkoriban még a teljes évre vonatkozóan csak 2,9 százalékos recesszióval kalkuláltak, a néhány héttel később publikált 4,1 százalék ehhez képest komoly módosítást jelent. Az említett karácsony előtti előrejelzésben egyébként a piackutató idénre már sokkal pozitívabb folyamatokat vetített előre, ám úgy tűnik, a friss számok ismeretében, az IDC üveggömbje is sötétebbre váltott.

 

Most már az elemzők inkább afelé hajlanak, hogy a rossz szezonzárást meghatározó negatív üzleti környezet és az egyéb geopolitkai kihívások rányomják a bélyegüket a 2019-es év első időszakára is. Ennek következtében pedig könnyen lehet, hogy idén (is) elmarad a növekedés.

A számos lefelé húzó faktor egyik eleme lehet a telefonok árazása. Való igaz, hogy kiderült, akkor sem lehet "végtelen" mennyiséget eladni 1000 dollár feletti csúcsmobilokból, ha almás logó van rajtuk. Ezt lassan az Apple is kezdi belátni, és a cég legutóbbi negyedéves jelentésekor már arról beszélt Tim Cook, hogy az USA-n kívüli piacokon felülvizsgálják az árképzést, és hozzáigazítják azt a helyi viszonyokhoz.

A szektornak idénre némi reményt adhat az 5G-s hálózatok és az azokat kihasználni képes telefonok megjelenése, amelyek új ösztönzőt jelenthetnek a legújabb technológiára fogékony fogyasztóknál a készülékváltásra. Szintén érdekes lesz meglátni, milyen hatással lesznek a piacra a hajlítható kijelzővel rendelkező mobil eszközök, bár az igen valószínűtlen, hogy ezek komoly eladási számokkal tudnak majd segíteni a gödörben lévő szegmensen.

Forrás: https://bitport.hu