Külföld

Merkel vereséget szenvedett

2016.09.05 - 17:30

Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.

A választási bizottság adatai alapján az újonc AfD-n kívül a tartományi gyűlés valamennyi pártjának támogatottsága csökkent a legutóbbi, 2011-ben tartott választáshoz képest. Az SPD a szavazatok 30,6 százalékát szerezte meg, ami 5 százalékos visszaesés az öt évvel ezelőtti 35,6 százalékhoz viszonyítva. A 2013-ban alapított és Mecklenburg-Elő-Pomerániában első alkalommal induló AfD 20,8 százalékos eredménnyel jutott be a schwerini Landtagba. A párt így már a 16-ból 9 tartományban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. Az eredményhez Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője és Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke is szinte azonnal gratulált. A CDU a szavaztok 19 százalékával a harmadik helyen végzett, 4 százalékponttal elmaradva eddigi legrosszabb mecklenburg-elő-pomerániai eredményétől, a 2011-es 23 százaléktól. Angela Merkel pártja eddig soha nem végzett még az AfD mögött tartományi választáson.