Szatmárnémeti

Meredeken csökkenhetnek a lakásárak?

A lakásárak csökkenését várhatóan a jelzáloghitel-kamatok emelkedése, és a hitelezési feltételek szigorítása idézi majd elő (Fotó: Habarics Zsolt)
2022.10.13 - 08:31
A Nemzetközi Valutaalap úgy véli, hogy a jegybankok által az infláció mérséklése érdekében működtetett referenciakamatok emelése a következő három évben a fejlett országokban akár 10%-os, a feltörekvő piacokon pedig akár 25%-os esést is okozhatnak a lakásárak terén.

A Nemzetközi Valutaalap közzétette a Globális pénzügyi stabilitás című jelentését, amelyben arra figyelmeztet, hogy a „nagyon kedvezőtlen forgatókönyv esetén” és a „központi bankok az árnyomással való megbirkózás érdekében világszerte agresszívan igazított politikája” a lakásárak jelentős csökkenését vonhatja maga után.
A jelentés szerint a jelzáloghitel-kamatok emelkedésével a hitelfelvételi költségek emelkedni fognak, a hitelezési feltételek pedig szigorodnak, ami "a lakásárak meredek csökkenéséhez" vezethet, különösen azokban az országokban, ahol nagyobb a fix kamatozású jelzáloghitel-adósság változó aránya, ami közvetlenül a központi bankok döntéseitől függ.

Eddig emelkedés volt

A koronavírus-járvány kezdete óta a lakásárak több mint 20%-kal emelkedtek egyes országokban, különböző okok miatt, beleértve az elmúlt évek alacsony irányadó kamatlábait, valamint a globális ellátási láncok blokkolása miatti készletcsökkenést. Kínában például az ingatlanszektor lassulása következett be, mivel a lakáseladások meredek csökkenése a bezártság idején súlyosbította az ingatlanfejlesztők likviditáshiányát, ami nagyobb fizetőképességi kockázatokat generált.
A magas tőkeszint és a bőséges likviditási tartalék megerősítette a globális bankszektor rugalmasságát, így az IMF legfrissebb globális banki stressztesztje szerint a finanszírozási feltételek meredek és mélyreható szigorításának forgatókönyvében – amely 2023-ban recesszióba vezeti a világgazdaságot – a fejlett gazdaságok bankjainak többsége továbbra is ellenálló lesz – azonban a feltörekvő piacokon a bankok 29%-a nem fogja teljesíteni a tőkekövetelményeket.

hirek/2022/oktober/lakasar.jpg

A jelentés szerint a feltörekvő piacgazdaságok egyik megoldatlan problémája, hogy jelentős zöld beruházásokat hajtanak végre az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az klímaváltozás fizikai hatásaihoz való alkalmazkodás érdekében. "A fenntartható finanszírozás gyorsan nőtt, de a feltörekvő és fejlődő piacok gazdaságai továbbra is hátrányos helyzetben vannak" - jelenti az IMF. Éppen ezért – teszi hozzá a nemzetközi pénzintézet – fontos, hogy a kormányoldal promoválja a magán klímafinanszírozást, különösen az említett gazdaságokban.

Elszánt fellépés az inflációcsökkentésért

A Kristalina Georgieva vezette intézmény a jelentésben egy sor ajánlást fogalmazott meg politikai vezetők, bankok és gazdasági intézmények számára. Az IMF arra kéri a központi bankokat, hogy továbbra is "elszántan" lépjenek fel az infláció csökkentése érdekében, és ültessék gyakorlatba döntéseiket "világos beszédben", ami "döntő fontosságú lesz a hitelesség megőrzésében és a piaci volatilitás elkerülésében".
Ezek mellett olyan eszközök „gondosan kalibrált kombinációját” ajánlja, amelyek magukban foglalják a makroprudenciális intézkedéseket, a devizapiaci beavatkozásokat, valamint a politikai döntéshozók és pénzügyi intézmények felé irányuló tőkeáramlás mérését is.

Hírszerkesztő