Szatmárnémeti

Mentenék a szökőkutat

2021.03.11 - 11:35

Pár napja jelent meg az interneten egy tiltakozó levél, amelyiknek a szerzője azt szeretné elérni, hogy ha elkezdik a szatmárnémeti régi főtér felújítását, a parkban lévő szökőkúthoz ne nyúljanak, azt hagyják meg úgy, ahogy van. Évek óta napirenden van a városházán a régi főtér felújításának terve; legutóbbi információnk, hogy a finanszírozási szerződés tavaly január végi aláírása után ugyancsak tavaly több közmeghallgatást is tartottak a gyökeres változásokat ígérő térfelújítás ügyében.

Érdekkörök

A nyilvános térbe azóta semmi nem került ki a régi főtér felújításával kapcsolatban, de előrehaladás lehet, mert a felújításhoz szorosan kapcsolódó petíció azért lett elindítva, mert szeretnék megelőzni, hogy már elkezdődjön a munka, mire az „értékvédők” észbe kapnak, és ugyanaz legyen az építészeti értékeknek a sorsa, mint az új központ esetében. Ez az indoklás arra utal, hogy ugyanazok az érdekkörök állhatnak a régi főtéri szökőkúthoz kapcsolódó petíció mögött, mint amelyek az új főtéri felújítási munkálatoknak is keresztbe szerettek volna tenni nemrég.

Drámai fogalmazás

A petíció lényege, hogy megóvandó, és nem szétbontandó művészeti alkotásnak tartják a szatmárnémeti régi főtéri park közepén álló betonmedencés szökőkutat, amelyik a szatmári születésű és nemzetközileg elismert Domokos Lehel szobrászművész alkotása. A petíció drámaian fogalmaz: „Egy műalkotásnak a megsemmisítése nagyon veszélyes precedenst teremt egy jogállamban. Ha egy művész művei megsemmisülnek úgy, mintha egy totalitárius államban élnénk, akkor akármelyik könyvvel vagy alkotással megtörténhet — legyen annak szerzője, alkotója élő vagy holt —, hogy ugyanerre a sorsa jut.”

Lenézett új szökőkút

A petíció szerzőjének és a petíció eddigi aláíróinak az a problémájuk, hogy a felújítási tervekben nem szerepel jelenlegi állapotában a szökőkút. És ezt valahová máshová költöztetni nem lehet, ha esetleg megőriznék azt az utókornak, csak széttörni, megsemmisíteni lehet, és ez a probléma. Az új, medence nélküli, nulla mélységű, fröccsenő jellegű szökőkutat, amit a parkba szán a tervező, nem tartják egyébnek, mint földbe telepített szórófejeknek.

Kulturális turizmus

„Ugyanebben a projektben vannak más elemek, amelyek nem követik a történelmi vonalat, de most arra kérjük a polgármestert, az alpolgármestereket, a városi tanácsosokat, hogy elemezzék újra a projektet, és kérjük a tervezőt, hogy vegye figyelembe azokat az építészeti, történelmi és művészeti elemeket, amelyek vizuális identitást adtak Szatmárnémeti városának. Szatmárnémetinek — a szomszédos városokhoz, Nagyváradhoz, Nagybányához, de akár Nagykárolyhoz hasonlóan — mindent meg kell tennie a turisztikai vonzerő növelése érdekében. Monumentális műalkotások, művészeti galériák, helyreállítással feljavított történelmi és műemléképületek nélkül nincs kulturális turizmus. Kulturális turizmus nélkül pedig egy városnak esélye sincs a fejlődésre” — így a petíció.

Az eset kapcsán szóba álltunk Kereskényi Gábor polgármesterrel is, aki nem szerette volna sokat szaporítani a szót, elsősorban azért nem, mert az aktuális tervek szerint a Domokos-féle szökőkút a felújítás után is ott lesz, ahol most van, kis igazítással, ráncfelvarrással, de marad. Másodsorban azért nem akarta vesztegetni a szót a témára, mert szerinte ezt az álhírt is azok terjesztik, akik kerékkötői a város fejlődésének, akik a 2016 előtti stagnáló állapotokat, az akkori langyos állóvizet szeretnék viszontlátni ma is, azok, akiknek savanyú a szőlő.
 

Princz Csaba

Fotó: petitieonline.com

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Hamarosan beindul az új központi szökőkút is

Szezon előtti karbantartási munkálatokat végeznek a szatmárnémeti új főtéri szökőkúton, egy hét múlva be lesz indítva ez a vízi látványossága is a városnak.
Szatmárnémeti

Áprilisra lesz kész a szökőkút

Mire kimelegszik az idő, és tényleg eljön az ideje használni, készen lehet a múlt hónap végén megrongált új szökőkút Szatmárnémetiben.
Szatmárnémeti

Szökőkútbaleset: van fedezet

A tönkretett alkatrészek beszerzésével egy időben keresik a választ: a felújítást végző cég volt a hibás, vagy a román belügy?