Külföld

Méltóságteljes munkát szorgalmazott Ferenc pápa a munka ünnepén

2020.05.01 - 14:03

A vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában pénteken bemutatott misén Ferenc pápa a dolgozókért imádkozott annak érdekében, hogy "senki se maradjon munka nélkül, és mindenki igazságos bérezésben részesüljön, anélkül, hogy le kellene mondania a munka méltóságáról és a pihenés szépségéről".

Az egyházfő az ember hivatásának nevezte a munkavégzést, amellyel alkotni képes, valamint fenntarthatja családját is. "Az ember alkotó és munkájával alkot (..) jót és szépet" - mondta a pápa, hangsúlyozva, hogy a munka ezzel együtt az embernek méltóságot is ad.

Egy munka és bevétel nélkül maradt családapa példáját idézte, aki a szegénykonyhán azt mondta, nem kenyeret kér, hanem lehetőséget arra, hogy maga keresse meg ugyanezt.

"A munka méltósága sajnos el van taposva (...) ma is sokan rabszolgaként dolgoznak, akiktől elvették a munka szabadságát" - jelentette ki Ferenc pápa, azokra utalva, akik "a túlélésért dolgoznak, kényszermunkát végeznek, igazságtalan körülmények között, rosszul vannak fizetve".

A pápa a napi munkából élőket említette, akiket "minimális bérért nem nyolc, hanem tizenkettő, akár napi tizennnégy órán át dolgoztatsz" - fordult egy képzeletbeli munkaadóhoz. A társadalombiztosítás és nyugdíj nélküli bejárónőket is említette.

"Ez nemcsak Ázsiában történik így, hanem itt, hozzánk közel is"- hangoztatta. Úgy vélte, a mai munka világa "diktátor - rabszolga" kapcsolatra süllyedhet.

Ellenpéldaként azokat a vállalkozókat hozta fel, akik dolgozóikról gyermekként gondoskodnak. Akik úgy gondolják, hogy ha valakit elbocsátanak, az olyan mintha saját magukkal tennék ugyanezt.

Ferenc pápa azt kérte a munkások védőszentjeként tisztelt Szent Józseftől, "segítsen küzdeni a munka méltóságáért, azért, hogy mindenkinek legyen munkája, és méltóságteljes legyen. Ne rabszolgamunka".

MTI

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Százak vettek részt az állásbörzén

Rendőr is lehetsz, vagy katona...
Külföld

Pápaválasztás: az új pápának elő kell segítenie az egyházon belüli összetartást és egységet

Elkezdődött a konklávé — az új pápa kiválasztásakor a bíborosoknak félre kell tenniük „minden személyes megfontolást”, és „csakis az egyház és az emberiség javát” kell szem előtt tartaniuk.
Külföld

Elhunyt Ferenc pápa

Húsvétvasárnap az Urbi et Orbi áldást követően speciális autóján még körbejárta a Szent Péter teret.