Nagykároly

Meleg étel gyerekeknek és rászorulóknak

2019.01.31 - 12:16

Közel háromszáz adag ételt készítenek el mindennap a Nagykárolyi Szociális Konyhán. A mögöttünk álló esztendőben a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal költségvetéséből egész pontosan 386 698 lejt költöttek el a konyha működtetésére — tudtuk meg Reitler Katalintól.

Zöldpaszulylevest és tarhonyát csirkehússal a gyerekeknek, míg a másik kategóriába soroltaknak, azaz a felnőtteknek és hátrányos helyzetűeknek csirkemetéltet és sóletet készítettek kedden a Nagykárolyi Szociális Konyhában. Főleg az utóbbiak kifejezetten nagy adagok, gyakorlatilag vacsorának is megfelelnek. Annak néztünk utána, mennyit is költ erre a célra a nagykárolyi önkormányzat, és pontosan kik is kapnak minden munkanapon forró ételt a helyhatóság révén.

 

2018-ban 386 ezer lejből

 

Kezdjük talán az anyagiakkal. A mögöttünk álló esztendőben a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal költségvetéséből egész pontosan 386 698 lejt költöttek el a konyha működtetésére. Ebből 34 ezer lejt a különféle közüzemi számlák fedezésére fordítottak; 15 ezret a tisztító- és mosogatószerekre, de például a keletkezett hulladék elszállítása sem volt ingyenes, mi több, egész pontosan 4639 lejt fizettek ki ilyen címszó alatt. Hogy az előállított étel el is jusson azokhoz, akik ezt megkaphatják, arra 14 761 lejt költöttek. 7379 lejt pedig az épület és a felszerelések karbantartására fordítottak. A kiadások legnagyobb hányadából nem meglepő módon az élelmet szerezték be: 2018-ban 284 174 lej értékben vásároltak alapanyagokat. Ezekhez természetesen közbeszerzés révén jutottak hozzá. Volt, amelyiket egész évre előre, míg másokat naponta vagy hetente kaptak, az adott alapanyag tartósságának függvényében. Mint megtudtuk, számos élelmiszeripari nagykereskedés létezik, az ajánlataikat a közbeszerzések világhálós felületén hasonlították össze, és így választottak, ki biztosítsa a húst, a zöldséget, a kenyeret stb.

 

Napi 280 adag ételt készítenek

 

Két kategóriájú ételt készítenek annak függvényében, hogy kik kapják azt meg — fejti ki érdeklődésünkre Reitler Katalin, a Nagykárolyi Szociális Konyha vezetője. A helyhatóság szociális igazgatósága által élelmiszerre jogosultnak mondottak, illetőleg a különféle központokban délutáni foglalkozáson résztvevők egyfajta ételt kapnak, és másat, könnyebbet, kevésbé tartalmasat az óvodások és elemisták. Az utóbbiak, a zömükben gyerekek tehát zöldpaszulylevest és tarhonyát, illetve némi kekszet desszertként — számukra reggelit is készítettek, tegnap éppen görög joghurtot félbarna kenyérrel, gyümölcsteát, illetőleg desszert gyanánt gyümölcssalátát. A másik csoport pedig erőlevest és sóletet kapott.

Felettébb bonyolult kiszámolni, hányan is kapják ezeket az ételeket. Persze azért megpróbáljuk: „Hát főzünk az időseknek, akik a mi ételeinket igénylik (főleg időskorúak azok), ők hozzávetőleg hatvanan vannak” — részletezi az intézményvezető. Hozzáteszi: „Vannak még gyerekek a különféle központokban, összesen 120-an, továbbá vannak az óvodások, kisiskolások, mintegy százan.” (A városban számos központ, otthon, árvaház működik, ezek jórészt magukat látják el élelmezési szempontból, azaz van saját konyhájuk, és főznek is, viszont többjük napközi, délutáni foglalkozásokat tart, és az azokon résztvevők kapnak ételt a nagykárolyi önkormányzat révén — derült ki.)

 

Korábban napi 500-at is kellett

 

Az előző évekhez képest jelenleg nem túlságosan nagy az a tétel, amit naponta el kell készítsenek, hiszen korábban előfordult, hogy napi ötszáz adag étel elkészítése volt a feladatuk. Ez annak volt „köszönhető”, hogy a szociális konyhát és annak felszerelését európai uniós forrásokból újították fel, ám a sokak szerint rossz szabályozás miatt öt évig nem lehet pénzt kérni az így megújított intézmények szolgáltatásaiért. Ennek okán ingyenes volt, így értelemszerűen sokan igényelték is — a jelenlegi hatvannal szemben közel kétszáz személy. Időközben azonban megváltoztak a feltételek (lejárt az öt év), így a konyha megszűnt „ingyenkonyhának” lenni, és átalakult bizonyos kritériumok alapján működő, azaz kedvezményes intézménnyé. A törvényi szabályozás úgy szól, hogy az igénylő jövedelmének legtöbb 20 százaléka lehet étkeztetés ellentételezése, azaz egy igen csekély, 600 lejes nyugdíjjal rendelkező személy havonta 120 lej ellenében kap hétköznapokon meleg ételt, méghozzá jórészt az otthonába elszállítva. „Ez a leves és főétel nem 'csak' sima adag, mint például egy étteremben, hanem jó nagy adag, tulajdonképpen vacsorának is megfelel” — tisztázza a szakember.

 

Naponta „házhoz viszik”

 

Az oktatási intézmények esetében változó, hogy melyik „menüből” kapnak az ottaniak. Az 1-es iskola magyar tagozatos diákjai például szinte kizárólag nehéz szociális körülmények közül kerülnek ki. Számukra délutáni foglalkozásokat is tartanak, így az önkormányzat jóvoltából ebédet is kapnak a reggeli mellé, sőt, tulajdonképpen estebédet is.

A konyha munkatársai autókkal szállítják ki reggel és déltájt az élelmet. A hatvan szociális alapú igénylőből több mint negyven főnek hazaviszik az ételt. Hordják továbbá a fentebb említett 1-es iskolába, a zárdákba, a Teremi út végén lévő integrációs központba, az óvodáknak (négynek), a 2-es iskola keretében egy osztályközösség tagjainak, illetőleg a szociális központba, az autista betegséggel élőknek.

 

 

Megyeri Tamás Róbert