Egészség

Méhnyakrák-szűrés: ne halogassuk!

2014.09.21 - 12:29

Már ezrek vettek részt megyénkben az Egészségügyi Minisztérium által indított méhnyakrák-szűrési kampányban. Tavaly 3067 hölgy végeztette el a vizsgálatot, a szűrés továbbra is ajánlott.

 

Az európai országok közül például Romániában szedi a legtöbb áldozatot a méhnyakrák, a halandóság háromszor magasabb, mint az uniós átlag. Az utóbbi években Szatmár megyében is több száz méhnyakrákos esetet regisztráltak, de sajnos az esetek majdnem felében már túl előrehaladott stádiumban jelentkeztek a betegek. A rosszindulatú, humán papilloma vírus okozta betegség ugyanis a legtöbb esetben tünetmentes. Hosszú évek alatt, igen lassan fejlődik ki, panaszokat nagyon sokáig nem okoz. Amikor már tünetek jelentkeznek, a kórfolyamat olyan előrehaladott, hogy tényleges gyógyítása nem lehetséges.

Más európai országokban gyakori, hogy a nők keresik fel szakorvosaikat, önként jelentkeznek szűrésre, ám sajnos nálunk ez még nem jellemző. Annak ellenére sem, hogy szűrővizsgálatokkal, korai felismeréssel és kezeléssel nagy esély van a gyógyulásra.

 

Ne hanyagoljuk!

 

Bár korai stádiumban a daganat csak elvétve okoz panaszokat, a szűrővizsgálat során már ilyenkor is láthatóak olyan kóros elváltozások, melyek további vizsgálatokra ösztönöznek. Tünetek általában csak az előrehaladott, már nem gyógyítható elváltozásoknál jelentkeznek.

Mivel az esetek jelentős részét vélhetően vírus okozta, a legbiztosabb védekezési mód a megbízható monogám párkapcsolat. A méhnyakrák kezdeti stádiumban való felismerése tökéletes gyógyulást eredményezhet, de csak rákszűrő vizsgálattal fedezhető fel. Ezért minden felnőtt, nemileg aktív nőnél indokolt a rákszűrés legalább kétévente egy alkalommal, ha az orvos javasolja, ennél gyakrabban is. A rákszűrés célja a méhnyakrák korai stádiumban való felismerése.

 

Első lépés: családorvos

 

A Babeş-Papanicolau tesztként ismert szűrővizsgálat fájdalommentes. A vizsgálaton nem vehetnek részt azok, akiknek esetében valamilyen sebészeti beavatkozás során eltávolították a méhnyakat, illetve azok sem, akik teljes méheltávolításon estek át. Ugyanakkor azon 64. életévüket betöltött hölgyeket sem veszik be a programba, akiknél a legutóbbi három citológiai vizsgálat eredménye normális volt.

Azok a Szatmár megyei nők, akik részt akarnak venni az államilag támogatott, de akár életmentő szűrőprogramban, elsőként a családorvosaikat kell felkeressék. Amennyiben a háziorvos szerint is hasznos lehet a vizsgálat, egy típusnyomtatványt állít ki a páciens számára, és a legközelebbi mintavételi központba irányítja. Időpont-egyeztetést követően ezekben elvégzik a vizsgálatot, melynek mintáit laboratóriumba küldik. Az eredményeket a családorvosoknak továbbítják, ők azok, akik kiértékelik pácienseikkel ezeket.

A vizsgálat csak akkor ingyenes, ha a háziorvos indokoltnak tartja, és az általa kiállított küldőpapírral pedig azt a bizonyos mintavételi központot keresik fel a hölgyek, ahová irányították őket. A típusnyomtatvány nélkül a beteg nem tud jelentkezni a szűrésre.

 

 

Bumbuluţ Krisztina