Nagykároly

Megyénket is érinti a Petőfi-futás

Többszörösen is segítenek az Egy vérből vagyunk emlékfutás résztvevői (Fotó: egyverbol.hu)
2022.09.17 - 07:04
Egy vérből vagyunk elnevezéssel szeptember végén Kiskőrös – Orosháza – Gyula – Nagyszalonta – Nagyvárad – Székelyhíd – Nagykároly – Erdőd – Koltó érintésével jótékonysági futást szerveznek. Hat nap alatt 500 kilométernyi távot tesznek majd meg.

Hamarosan rajtol az idei 500 kilométeres Egy vérből vagyunk jótékonysági futás. A szervezők a Petőfi Sándor-emlékév kapcsán formabontó jótékonysági futást terveznek: amíg a korábbi években az eseményt véradással és adománygyűjtéssel kötötték össze, idén mindez kulturális eseményekkel is kiegészül. „Magyarnak lenni testben-lélekben-szellemiségben olyan sorsközösség vállalása, amelyet a határok sem tudnak szétszakítani” – olvasható a szervezők közleményében.

Kiskőrösről rajtolnak

Az esemény a költő szülővárosából, Kiskőrösről startol szeptember 20-án, kedden, reggel 9:00 órától, az ottani Petőfi Sándor térről. A startpontnál jelen lesz Herczegh Anita, magyar jogász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, Áder János, nemrég leköszönt magyarországi köztársasági elnök felesége, aki vért ad, Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója, az esemény ötletgazdája és önkéntes szervezője, Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki elrajtol a futókkal, Böjte Csaba, ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Domonyi László, Kiskőrös polgármestere, dr. Nagy Sándor, a magyarországi Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese, Boronkay Péter, többszörös Világ- és Európa-bajnok paratriatlonista, a riói ötkarikás játékok paralimpikonja, aki elrajtol a futókkal, illetve a Petőfi Sándort alakító Bánföldi Szilárd színész, aki szintén vért ad.

hirek/2022/szeptember/futas-3.jpg

A jótékonysági futás útvonala mentén három helyszínen, Kiskőrösön, Orosházán és Gyulán szerveznek véradó napokat a magyarországi Országos Vérellátó Szolgálat megbízásából. Ezzel a véradás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, hiszen a legrövidebb lejáratú vérkészítmény csupán öt napig tárolható, így nincs megállás, naponta 1600-1800 véradó önzetlen adományára van szükség a biztonságos vérellátáshoz. „A véradás a felebaráti szeretet egyik legnagyobb, kézzelfogható formája, igazi önzetlen adakozás” – fogalmaznak a szervezők.
A magyar-román határt elhagyva Böjte Csaba több gyermekotthonába is befutnak majd a résztvevők, a nagyszalontai, a nagyváradi és a gálospetri gyermekotthon számára adományokat is fognak vinni. Csaba testvér nehéz sorsú gyermekei kapnak tőlük egy-egy új sportcipőt, mert a kezdeményezők hisznek abban, hogy az edzőcipők a lelki megküzdés útját is tapossák.
A futás útvonala Székelyhídtól tovább haladva Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének több emlékezetes pontját is érinti. A távot az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány felkért ultrafutói teljesítik, hozzájuk lehet minden nap két-három ponton csatlakozni.
Az esemény Koltón, a Teleki kastélynál ér véget 2022. szeptember 25-én, vasárnap 12:00 órakor. A célba érkezést szentmise, majd többórás élményprogram követi, amelynek kiemelt pontjaként a Teleki kastélyt is megmutatják a gyermekeknek. Koltón 150-200 gyermekotthonban élő és nehéz sorsú gyermek fogja várni a célba érkezőket. Böjte Csaba nagyváradi, nagyszalontai, székelyhídi, gálospetri és dévai gyermekei mellett két kárpátaljai gyermekotthon lakói érkeznek külön busszal, de ott lesznek a magyarfülpösi és a nagybányai szórványkollégium nehéz sorsú gyermekei is, Herczegh Anita pedig a Regőczi István alapítvány kedvezményezettjei közül hoz magával gyermekeket.
A tervek szerint szerint lesz táncház, népi játszótér, lovas körhinta, csigafuttató, lengőteke, patkódobálás, kötéldobálás, csengős ügyességi koordinációs játékok, vívás gerendán, hordólovaglás, egyensúlyozó játékok, csutkavár építés, termény válogató, gólyaláb, mocsaras lépegető, teknő horgászat, óriás csúzli, középkori haditábor és íjászat, kézműves foglalkozás, sportprogramok és sok más meglepetés.

Nagykárolyban is megállnak

Szeptember 23-án, pénteken, 18:30-kor Nagykárolyban, az egykori Aranyszarvas fogadóban (ma városháza) is megállnak a futás résztvevői. Szendrey Júlia és Petőfi Sándor megismerkedésének emblematikus helyszínén lehet majd találkozni a város szülöttével, Gui Angélával, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítójával, aki az esemény ötletgazdája és önkéntes szervezője. Őt és a futókat Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere fogadja.
A napokon át tartó esemény további vendégei Pintér Zsolt, a nagybányai RMDSZ elnöke; Domonyi László, Kiskőrös polgármestere (aki csapatával együtt 100 fő részére főz bográcsban); Tonk Márton, a Sapientia Egyetem rektora (aki befut a mezőnnyel), továbbá Marinka Viktor konzul (Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár).

hirek/2022/szeptember/futas-2.jpg

Gui Angéláról érdemes tudni, hogy korábban a nagykárolyi sajtóban dolgozott, jelenleg pedig kétgyermekes anyuka, aki főállása mellett önkéntes munkában árva gyermekeken segít. Az elmúlt nyolc évben már közel 10.000 kilométeren át tartó jótékonysági futásokat szervezett önkéntes munkában. 2015 óta több tízmillió forint értékben sikerült karitatív tevékenységei eredményeképpen magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki gyermekotthonokban vagy átmeneti otthont biztosító intézményekben élő gyermekeken segítenie. A tárgyi adományok mellett nemcsak gyógyító egészségügyi csapatokat mozgósít és visz helybe a gyerekeknek, hanem rendszeres élménynapokat szervez számukra, sőt sporttáborokat is lebonyolít.

Közlemény