Sport

Megyei bajnokságok: Még egy hét halasztás

2015.03.25 - 08:56

A vidéki önkormányzatok anyagi gondjai rányomják a bélyegüket a helyi labdarúgócsapatok tevékenységére is.

Kérdéses ugyanis, hogy a megnyirbált költségvetések miatt hány községi tanács tudja bevállalni, hogy focicsapatot támogasson. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy hány csapat „dobja be a törölközőt” még az idényzárás előtt, viszont az biztos, hogy a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) egy kis segítséget próbál nyújtani nekik azzal, hogy még kapnak egy hetet, hogy legalább egy részét összeszedjék annak a pénzösszegnek, amely nyárig szükséges a bírók kifizetésére, vagy az idegenbeli mérkőzésekre való elutazáshoz.

Az AJF sürgősségi bizottsága hétfőn ült össze és döntötte el, hogy a Liga 4 A–csoportjának, illetve a Liga 5 mindkét csoportjának a tavaszi rajtját egy héttel halasszák, így az idei első bajnoki mérkőzéseiket április 3-én vagy 4-én játsszák majd az érintett együttesek.