Nagykároly

Megvolt az utolsó találkozó

2014.08.20 - 13:07

A megbeszéléseken és találkozókon túl vannak, már csak az építkezést kell befejezni.

 

A nagykárolyi Városi Kórház volt a házigazdája annak a szakmai találkozónak, mely a magyar-román együttműködési program keretében bonyolított „Közös egészségügyi infrastruktúra fejlesztése Nagykárolyban és Fehérgyarmaton” elnevezésű projekt befejezését jelentette. A háromnapos itt-tartózkodás alatt a 15 fős fehérgyarmati szakemberek-csapat megtekintette és kipróbálta az újonnan vásárolt eszközöket. A találkozó során a nagykárolyi partnerekkel közösen befejezték a szakmai munkaprotokollumokat, értékelték az eddigi szakmai találkozók eredményeit, ezek hasznosságát, a megfelelő következtetések levonása mellett.

 

Együtt is dolgoztak

A nagykárolyi betegek örömére a magyar csapat — közösen a nagykárolyiakkal — munkába is állt, ezáltal is frissítve azt a szolgáltatáskört, amit jelenleg a nagykárolyi Városi Kórház Járóbeteg Gondozója és Galvano-fizioterápiás Osztálya nyújthat. A két csapat együttműködése a projekt ideje alatt példásnak bizonyult, s a projektben részt vevők reményei szerint együttműködésüknek folytatása is lesz. Amint az egészségügyi intézmény épületének bővítési munkálatai befejeződnek, beszerelik a felszereléseket, és a városban újszerű kezelési módokkal várják majd a betegeket.