Sport

Megviccelhetnék április 1-én a Juventust

2017.03.31 - 13:31

A két hazaküldött játékos mellett további öt labdarúgó hiányzik sérülés vagy eltiltás miatt a Szatmárnémeti FC Olimpia keretéből, amely szombaton 12 órától a Bukaresti Juventus ellen játszik idehaza. Andone már készíti a következő szezon csapatát.

A tréfálkozás és az ugratás napján a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata a szombati ellenfelét, a Bukaresti Juventust viccelhetné meg azzal, hogy itthon tartja a három pontot. Ez egy újabb lendületet adhat a szatmári legénységnek azok után, hogy az elmúlt két mérkőzésen, nagyon gyenge játékok után vereséget szenvedett a csapat. Ezzel együtt visszaesett a második helyről a hetedikig a másodosztály táblázatában, és a jelenlegi állás szerint a Juventust és az Olimpiát öt pozíció és tizenhat pont választja el.

„A bajnokság legjobb csapatát fogadjuk szombaton. Ez látszik a bajnoki táblázatban is, hiszen magasan vezetik a bajnokságot. De szerintem szervezési, költségvetési és játékoskeret szempontjából is egy élvonalbeli klub a Juventus. Bár matematikailag még megérhető a táblázatban a bukaresti csapat, ez bizonyára nem fog megtörténni, ő lesznek azok, akik egyenes ágon jutnak fel az élvonalba” — mondta a pénteki sajtótájékoztatón Bogdan Andone, az Olimpia edzője, aki két forduló eltiltás után szombaton már a kispadról irányíthatja a csapatot. Viszont a játékoskeretet alaposan megtizedelték az elmúlt hetek eseményei. Raul Krausz és Cosmin Iuhas súlyos térdsérülés miatt hetekre, illetve hónapokra kidőlt. Silviu Pană a nagyváradi piros lap miatt ezt a fordulót még a lelátótól nézi, de sárga lapos eltiltását üli majd Mihai Onicas és Adrian Ciul is. A héten ugyanakkor hazaküldték az eddigi gyenge teljesítmény a fegyelmi kihágások miatt Cristian Daminuțát és George Tudorant. „Nem akarom kommentálni ezt az esetet. Mindkét játékost én hívtam Szatmárra, elvárásaim voltak velük szemben, de egyik sem bizonyított. Most az én kérésemre lett felbontva a szerződésük” — tette hozzá a szakvezető, aki így az ificsapattól próbálta részbe pótolni a hiányokat. Angelo Ciocan már korábban is ült a felnőttcsapat kispadján, most Florin Chitașt behívta Andone a keretbe. „Szeretnék játéklehetőséget adni mindkét srácnak, ha az eredmény úgy alakul” — szögezte le a vezetőedző.

„Mindegyik srác, akinek játékjoga van szombatra, nagyon komolyan dolgozott és készült. Szeretnénk egy jó teljesítményt nyújtani, hogy felejtetni tudjuk az elmúlt meccsek eredménytelenségét. A maximumot akarjuk kihozni ebből a mérkőzésből, és egy pozitív eredmény elérni elérni — folytatta Andone. — Nagyon bízom abban, hogy olyan bíráskodás lesz a mérkőzésen, amely nem fogja befolyásolni a végeredményt.”

Készülnek a következő idényre

A szakvezető elismerte, már nincs esélyük feljutást, vagy osztályzót érő helyen zárni az idényt, ezért most már a következő idényt készíti elő. „A hátra maradt két és fél hónapban körvonalazódik majd a következő idény játékoskerete. Ezt tudják a fiúk is: aki komolyan és odaadóan dolgozik, az marad, aki nem, az kereshet más csapatot magának. Csak az marad az Olimpiánál, aki megérdemli. Lássuk be, ebben a szezonban nem voltunk kellően felkészülve arra, hogy feljutást érő helyért harcoljunk. Megpróbáltuk a maximumot kihozni mindegyik meccsből és megpróbáltuk jó helyen tartani a csapatot. Ez a cél továbbra is megmaradt, hiszen minél közelebb akarunk zárni az első négyhez. Ha szervezésileg és anyagilag is hajlandó a változtatásra a klub, akkor a következő szezonban természetesen maradok, és más célokat fogunk kitűzni” — zárta mondanivalóját a másodosztály legjobb edzőjének tartott Andone.

Az FC Olimpia – Juventus találkozó szombaton 12 órakor kezdődik az Olimpia–Daniel Prodan Stadionban, és a Digi Sport, illetve a Dolce Sport élőben fogja közvetíteni.

Liga 2, 27. forduló

Szombat

Foresta Suceava – Academica Clinceni

Chindia Târgovişte – Resicabányai Metalul

CS Baloteşti – Brassói FC

Szatmárnémeti FC Olimpia – Bukaresti Juventus (12 óra, Digi Sport 1, Dolce Sport).

Vasárnap

Aradi UTA Bătrâna Doamnă – Nagyváradi Luceafărul (11 óra, Digi Sport 1, Dolce Sport)

Hétfő

Dunărea Călăraşi – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (17 óra, Digi Sport 1, Dolce Sport)

Játék nélkül

CSM Râmnicu Vâlcea – Dacia Unirea Brăila 0–3

Tatrangi Unirea – CS Afumaţi 0–3.

Szabadnaposak

CS Mioveni, Temesvári ASU Politehnica.