Újabb útbaigazítás látott napvilágot a tantárgyversenyek megszervezése kapcsán. A tanügyminisztérium tájékoztatása szerint a már két éve elmaradt versenyeket idén meg lehet szervezni, s rögtön a megyei szakaszokkal lehet kezdeni, ugyanakkor eltörölték azt a megkötést, hogy csak azok vehetnek részt az országos szakaszon, akik a maximális pontszám legalább 40 százalékát elérték. A Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet szerint a megyei tanfelügyelőségek elrendelhetik, hogy a tantárgyversenyek helyi szakaszain átugorva csak a megyeiek legyenek megtartva, természetesen a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések figyelembevételével. Ami az országos tantárgyversenyeken való részvételt illeti, a pedagógusok bérezése nagyobb, mint a képességvizsgán és érettségin részt vevő oktatók javadalmazása. A rendelet ugyanakkor arra is kitér, hogy az országos, nemzetközi tantárgyversenyeken jó helyezést elérő diákok érdemösztöníjban részesülnek, melynek értéke 500 lej.
Amint arról már írtunk, a tanügyminisztérium január 27-én tette közzé azon iskolai versenyek listáját, amelyek megrendezése ebben a tanévben esedékes. A 3066-os számú miniszteri rendelet értelmében a tanügyminisztérium finanszírozásával valósul meg 168 verseny, ugyanakkor 59 verseny került be a hivatalos versenynaptárba, melyek szervezését nem támogatja anyagilag a tanügyi tárca. Ezenkívül a minisztérium 33 olyan versenyt is finanszíroz, melyek világversenyek, ám 8 nemzetközi verseny nem kap támogatást, bár bekerült a versenynaptárba.
Szatmári döntők
„Szatmár megye több tantárgyverseny országos döntőjének biztosan a házigazdája lesz. A Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos döntőjének, a Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztiválnak és a Vidám Versek Versmondó Versenyének leszünk házigazdái, ezenkívül pedig a diákok rengeteg versenyen vehetnek részt, melyek két év kihagyás után kerülnek megszervezésre” — fogalmazott Szejke Ottilia helyettes főtanfelügyelő. A közzétett rendeletből kiderül, hogy a magyar tantárgyverseny megyei szakaszát március 12-én, az országos szakaszt pedig április 27. és 29. között rendezik meg. A Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivál megyei szakaszát május 20–21-én, míg az országos szakaszát november 11. és 13. között rendezik meg. A Vidám Versek Versmondó Versenye megyei szakasza online került megrendezésre, az elemisek számára február 26-án, a gimnáziumi osztályok számára február pedig 25-én. Az országos szakaszt április 1. és 3. között rendezik meg.
Sógor Beáta