Sport

Megvannak — a magyar és román csapatok nélküli — EL-csoportok

2015.08.28 - 17:27

Vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa Ligától a Videoton és az Astra Giurgiu, a Steaua nyerni tudott idegenben, de ez is kevés volt a továbbjutáshoz. Az európai szereplés a magyar és román csapatok számára augusztus 27-én véget ért.

Szépen búcsúzni vagy bízni a továbbjutásban? Ez volt a kérdés a labdarúgó Európa Ligában szereplő magyar illetve román csapatok számára. A Videoton Székesfehérváron is kikapott a Lech Poznantól 1–0-ra, így kettős vereséggel esett ki. Az Astra Giurgiu viszont bizakodva tekinthetett a holland AZ Alkmaar elleni visszavágóra, de a hazai 3–2 után 2-0ra kikapott csütörtök este, így 5–3-as összesítéssel kiesett az EL-ből. A Steauanak 4 gólt kellett volna rúgnia idegenben a norvég Rosenborg ellen, hogy továbbjusson, azonban csak egyet sikerült.

Székesfehérváron az első félidőben a Vidi birtokolta a labdát, de ziccert nem tudtak kialakítani, annak ellenére, hogy a lengyelek is elég lazán játszottak. Az 55. percben egy kapushibát követően szerezte meg a meccs egyetlen találatát a Lech. „Összességében a Lech Poznan megérdemelten nyert ma is, és megérdemelten jutott be a csoportkörbe. Jól kezdtük a meccset, megvoltak a lehetőségeink, sajnos nem tudtunk gólt rúgni belőlük, és ismételten figyelmetlenségből kifolyólag kaptunk gólt” — mondta Pető Tamás, a Videoton megbízott edzője a meccs után.

A Steaua idegenbeli szereplése sem hozott túl sok izgalmat. A háromgólos előnyben lévő Rosenborg pedig nem is erőltette a dolgot. Az első valamirevaló helyzetre az első félidő végéig kellett várni, amikor Muniru hibáját követően Anders Konradsen került lövőhelyzetbe. A második félidőben a Steaua összeszedte magát, így jobb focit láthattunk, mint az első játékrészben, az 54. percben pedig Chipciu passza után Adrian Popa gólt is rúgott. Az eredmény ezután nem változott, és bár a Rosenborg egy év után először kapott ki hazai pályán, mégis ünnepelhettek a végén, mert továbbjutottak az EL főtáblájára. „Sajnos, a labdarúgás igazságtalan. Sajnos, egy olyan csapat ment tovább, amely a két meccsen csak 25 percet játszott. Ez kicsit kiábrándító, de úgy gondolom, a fiúknak jár a gratuláció a mai játékukért és hozzáállásukért. A párharcot Bukarestben veszítettük el. De ezt most el kell felejtsük és a bajnokságra kell koncentráljunk, hogy jövőre is európai szinten tudjunk játszani. A Partizan és a Rosenborg semmivel sem jobb csapatok mint a Steaua, sőt még nem is egyenlőek vele” — nyilatkozta Mirel Rădoi, a Steaua licenc nélküli edzője.

Az Astra előnyből várta az AZ elleni visszavágót. Az első félóra eseménytelenül telt. Ezt követően azonban Silviu Lungnak meggyűlt a baja a holland csapattal, hatalmas bravúrokat kellett bemutatnia. Az Alkmaar fölénye a hajrában góllá érett, Van der Linden gyenge szabadrúgását ejtette be az addig hibátlanul védő Lung (1–0). A 84. percben pedig Robert Mühren állította be a végeredményt. „Másra számítottam. Rosszul játszottunk, nem voltunk elég agresszívak. A 80. percben még 0–0 volt az állás, érdemtelenül, mert a hazaiaknak volt több helyzete. Meglátásom szerint megérdemelten jutott tovább az AZ” — mondta Marius Şumudică, az Astra vezetőedzője.

Ezzel a 2003/2004-es szezon óta először fordult elő, hogy egyetlen román csapat sem kvalifikálja magát valamely európai kupasorozat csoportkörében sem. A magyaroknál siralmasabb a helyzet, mivel az elmúlt 20 évben csupán 5 magyar együttes jutott be a csoportkörbe.

Sorsolás

Pénteken az Európai Labdarúgó-szövetség Monacóban kisorsolta az Európa Liga csoportbeosztását. Mint ismeretes, a mezőnyben nincs román és magyar csapat sem, ellenben 4–4 orosz és francia, egyenként 3 holland, német, olasz, cseh és portugál, egyenként 2 török, norvég, svájci, görög, azeri, belga, lengyel és spanyol, illetve egyetlen skót, angol, dán, osztrák, fehérorosz, ukrán, albán, ciprusi és szerb alakulat várta a sorsolást.

A-csoport: Ajax Amsterdam (holland), Celtic Glasgow (skót), Fenerbahce (török), Molde (norvég).

B-csoport: Rubin Kazany (orosz), FC Liverpool (angol), Girondins Bordeaux (francia), Sion (svájci).

C-csoport: Borussia Dortmund (német), PAOK (görög), FC Krasznodar (orosz), Kabala (azeri).

D-csoport: Napoli (olasz), Club Brugge (belga), Legia Warszawa (lengyel), Midtjylland (dán).

E-csoport: Villarreal (spanyol), Viktoria Plzen (cseh), Rapid Wien (osztrák), Dinamo Minszk (fehérorosz).

F-csoport: Olympique Marseille (francia), Braga (portugál), Slovan Liberec (cseh), Groningen (holland).

G-csoport: Dnyipro (ukrán), Lazio (olasz), Saint–Etienne (francia), Rosenborg (norvég).

H-csoport: Sporting Lisboa (portugál), Besiktas (török), Lokomotiv Moszkva (orosz), Skënderbeu (albán).

I-csoport: Basel (svájci), Fiorentina (olasz), Lech Poznan (lengyel), Belenenses (portugál).

J-csoport: Tottenham Hotspur (angol), Anderlecht (belga), AS Monaco (francia), Karabag (azeri).

K-csoport: FC Schalke 04 (német), APOEL (ciprusi), Sparta Praha (cseh),Aszterasz Tripolisz (görög).

L-csoport: Athletic Bilbao (spanyol), AZ Alkmaar (holland), Augsburg (német), Partizan Beograd (szerb).