Kiváló teljesítménnyel megszerezte történelme első divíziós győzelmét a Szatmárnémeti ADEP SK férfi kézilabdacsapata. A felnőttek másodosztályos bajnokságában Kibédi Albert és Dan Sebastian edző tanítványai 25–23-ra győzték le szombat este idehaza a vendég Resicabányai CSM Școlar együttest.
Kissé bealudta a meccs elejét a szatmári legénység, így a vendégeknek sikerült négy gól előnyt is begyújteni. 2–6-os állásnál, időkérés után következett az ADEP SK nyerőnek bizonyuló taktikaváltása, így lassan felzárkózott a csapat, 10-nél a vezetést is átvették. A krassó-szörényieknek még volt egy villanása, de a szatmáriak kiegyenlítettek a szünet előtt, így 12–12-ről kezdődhetett a második félidő.
Fordulás után szárnayltak a hazaiak, 18–12-nél pedig fejüket fogva mentek időkérésére a resicaiak. Viszont a szatmáriak sem bírták a megfeszített tempó, a hajrára kiengedtek, így a vendégek felzárkóztak, de csak két gólra (25–23).
„Ez egy zseniális eredmény, lévén, hogy ezek a srácok egy része még iskolás, másik része pedig már csak passzióból kézilabdázik, a munkája mellett. Így heti két edzést tudunk összehozni. A lelkesedés és a sport iránti szeretet visz előre úgy, hogy mindezért egy lejt sem kapunk. Gratulálok a fiúknak, kijárt nekik ez a siker. Mindegyik srác teljesítményét ki szeretném emelni, de kivált képen a kapusoként, akik a nehéz pillanatokban is remekül védtek” — mondta Kibédi.
Ezzel a győzelemmel az ADEP SK feljött a B-csoport 9. helyére, a következő fordulóban pedig az eddig nyeretlen, 1 pontos Segesvári HCM otthonában lépnek a pályára.
A-osztály, B-csoport, 6. forduló
Szatmárnémeti VSK – Resicabányai CSMȘ 25–23 (12–12)
Nagybányai Minaur II – Segesvári HCM 35–33
Nagyváradi VSK – Temesvári Poli II 36–22
Kolozsvári CSU – Nagyszebeni HC 30–28.
Hétfőn
Segesvári CNE – CSU Târgu Jiu
Az U Craiova szabadnapos volt.