Sport

Megvan a VSK kosárcsapatának új edzője?

2017.05.26 - 17:30

Úgy tűnik, hogy a Szatmárnémeti VSK megtalálta Jose Araujo helyettesítőjét a női kosárlabdacsapat kispadjára.

A portugál szakvezetőtől ugyanis meg akarnak válni a szatmáriak, miután a szakvezetésével a csapat az elvárások alatt szerepelt. A tavaly kötött megállapodás viszont két idényre szólt úgy, hogy csak a bajnoki szezonban kap fizetést. Vagyis, szeptember 1-jén lépne életbe ismét a szerződés. A VSK vezetői azonban nem várják vissza Araujot, és meg kezdték a tárgyalásokat a szerződésbontásról. A totalbaschet.ro szerint ebben az esetben 30 ezer euró végkielégítést kell fizessen a klub a portugálnak. Viszont Florin Mureșan, a VSK női kosárlabda szakosztályának a vezetője azt mondta, hogy az internetes oldal riportere légből kapott összeget írt, semmi köze nincs a valósághoz. „Ha ki kéne fizessük a teljes szerződését, az összeg akkor sem haladná meg a 15 ezer eurót. De mi nem vagyunk hajlandóak ezt az összeget adni, mivel a csapat nagyon gyengén teljesített a vezetése alatt, tehát, ő sem valósította meg a célokat” — magyarázta Mureșan, aki hozzátette Marius Dobă lehet a portugál helyettesítője. A kosárlabdaberkekben jól ismert szakember 2013–2016 között a CSM Târgoviște adminisztrátora volt, de még soha nem dolgozott vezetőedzőként. „Egyelőre még semmi sincs tisztázva. Előbb Araujoval kell megegyezni a szerződésbontásról, utána lehet szó új edzőről. Dobă egyelőre pole pozícióban van, de még vannak más nevek is a tarsolyban” — tette hozzá. Kérdésünkre, hogy van-e esély Dan Fleșeriu visszatérésére, Mureșan kívánt válaszolni. Értesüléseink szerint a VSK egykori edzője benyújtotta lemondását az edzői posztról, amelyet a Nagyszebeni CSU férfi kosárcsapatánál töltött be. Az viszont nem biztos, hogy Fleșeriu ezen döntése a szatmáriak miatt történt.