Sport

Megvan a tereprali nyomvonala

2015.05.15 - 21:55

A jövő hétvégi tereprali bajnoki futamának szervezői kijelölték azokat a speciális helyeket is, ahol a nézők biztonságban nézhetik a versenyt Pusztadaróc, Szamosdara, illetve a Bükkalja környékén május 22-én és 23-án. Biztonsági tanácsokkal is ellátnak.

 

Háromszázhatvan kilométer lesz a tereprali román országos bajnokság idénynyitójának, a szatmárnémeti Paul Badea Trófea versenyének össztávja, ebből 230 kilométer a mért szakasz, amelyet összesen két nap alatt, hét futamon teljesít majd a mezőny — értesítette lapunkat a rali szatmárnémeti szervezője, az A–CAR.

Mint arról beszámoltunk, május 22-én, 16 órakor Szatmárnémeti régi főterén rendezik majd az ünnepélyes rajtceremóniát, de aznap tartják meg az első mért szakaszokat is Pusztadaróc, Szamosdara és Pete környékén, az erdős részen, illetve a Szamos–töltés mentén.

Szombaton Bükkalján folytatódik a küzdelem a bajnoki pontokért. Reggel 9 órától három szakaszt rendeznek majd a Felsőhomoród, Chilia, Alsóhomoród, Szinfalu és Szelestyehuta között levő erdei utakon, egy speciális etap pedig Alsóhomoród, Középhomoród, Szatmárhegy, Meddes és Bükkszoldobágy közötti platón zajlik. Május 23-án, 19 órakor kezdődik majd a díjkiosztó ünnepség.

A terepralik legismertebb versenye egyébként a Dakar–rali. Így csak speciálisan felszerelt, és ezekre a típusú versenyekre épített autókkal érdemes rajthoz állni. Az amatőröknek is rendeznek futamot, ehhez viszont szükséges az autó kellő felszereltsége: CASCO–biztosítás és négy pontban rögzített biztonsági öv a pilótának és a navigátornak. A nézők is kilátogathatnak a speciális szakaszok helyszínére, viszont a szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy csak az arra kijelölt helyen álljanak. Május 22-én, pénteken a Nagyerdő és a 19A jelzésű országút közötti bekötőútnál, a darai főút meghosszabbításánál, a Szamos–töltésnél Dara határában követhetik figyelemmel a nézők a versenyt. Május 23-on, szombaton a nézők számára az alábbi helyeket jelölték ki: a felsőhomoródi megyei úton, a templom előtti kereszteződésben balra lesz felállítva a speciális szakasz rajtja; Szinfaluban, a település kijáratánál Alsóhomoród irányába és az erdei úton; Alsóhomoródon a települést jelző táblánál balra kell térni Szinfalu felé, onnan 200 méterre lesz a kijelölt pont; Chilián a település kijáratánál az erdei úton, a temető szomszédságában lévő gyümölcsös környékén; Szelestyehután a település kijáratától 2,7 kilométerre, az erdei úton a kőfejtőnél.

Az említett útvonalak le lesznek zárva a forgalom elől a következő időpontokban: május 22-én, pénteken: zárás 15.30 órától, nyitás 20.30 órakor; május 23-án, szombaton: zárás 9 órakor, nyitás 15 órakor. Az Alsóhomoród – Bükkszoldobágy közötti platón rendezett mért szakasz május 23-án, szombaton 14.26 óra és 16 óra között fog zajlani.

A szervezők továbbá felhívják a nézők figyelmét arra, hogy a várható időjárási körülményeknek megfelelően öltözködjenek, legyen náluk megfelelő mennyiségű folyadék és étel. Minden esetben tartsák be a szervezők és a biztonsági szolgálat munkatársainak a tanácsait, ne tartózkodjanak a versenypálya szélén és kerüljék a veszélyes helyeket, illetve a versenypálya kanyarjainak a külső íveit, kerüljék az olyan helyeket, amelyek a versenypálya szintje alatt találhatók (pl.: árkok a pálya szélén), figyeljenek a pályán haladó versenyautókra, ne hagyják felügyelet nélkül a gyerekeket és a kísérő állatokat, ne közlekedjenek a versenypályán az idő alatt, amikor az le van zárva a közforgalom elől.

Fotó: Pesek Attila/Archív