Külföld

Megússza a vádemelést az amerikai elnökjelölt

2016.11.07 - 17:00

Nem indul bűnvádi eljárás Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje ellen az újabban feltárt e-mailek miatt – jelentette be vasárnap meglehetősen váratlanul James Comey, az FBI igazgatója.

A szövetségi nyomozó iroda vezetője az amerikai kongresszus tagjainak küldött levelében tudatta, hogy az FBI éjt nappallá téve elemezte a levélözönt, és ennek alapján arra jutott, hogy fenntartja júliusban hozott döntését, miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen, a vizsgálat szerint a levelezés nem szolgál alappal arra, hogy eljárás induljon — írja a hvg.hu. Clinton kampánystábja üdvözölte a döntést. Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje – bár nem sokkal minnesotai kortesbeszéde előtt már értesült Comey leveléről –, nem tért ki rá mondandójában, mi több, változatlanul azt hajtogatta, hogy Clintonra hosszú vizsgálat vár, és eleve nem lett volna szabad engedni, hogy induljon az elnökségért. Comey rövid levelében azt írta: "Átnéztük Hillary Clinton teljes kommunikációját külügyminisztersége idejéből, és nem változott júliusban közölt álláspontunk." Az FBI igazgatója október 28-án jelentette be az újabb e-mail-vizsgálatot, ami erősen kihatott az elnökjelöltek versengésére. Clinton addigra már biztos befutónak tűnt, ám a bejelentés feljebb hozta Trumpot, és jóval szorosabbá tette a viadalt.