Vidék

Megújult az érdengelegi református templom

2012.11.12 - 09:05

Vasárnap hálaadó ünnepi istentisztelet keretében áldották meg a felújított érdengelegi református templomot és az újonnan épült templomtornyot. Igét hirdetett Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.

 

 

 

Az Érdengelegi Református Egyházközség életében aligha volt még ilyen jelentős ünnepi esemény, mint a vasárnapi. A templom teljes felújításáért és a templomtorony felépüléséért adtak hálát a hívek, együtt azokkal a meghívottakkal, akik valamilyen módon kapcsolódnak az érdengelegi reformátusokhoz. Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházközség püspöke igehirdetésében arról beszélt, hogy milyen fontos a mai világban az, hogy építsük a jövőt, megalapozzuk utódaink életét. Az Érdengelegi Református Egyházközségben, ahol alig több mint száz egyháztag él, a templom felújítása után egy erős közösséget kell létrehozni, amelynek tagjai mindig ott lesznek Isten házában. Ennek a nagyobb közösségnek az alapja a család, melynek legértékesebb tagja a gyerek, aki a jövő zálogát jelenti. De hiábavaló az építkezés, ha nem az Úr segítségével tesszük azt.

 

Templomtörténet

 

Kovács István érdengelegi református lelkipásztor ismertette az egyházközség rövid történetét. 1829 és 1838 között földrengések pusztítottak a vidéken. 1829. június 29-én a földrengés megsemmisítette a templomot és az egész falut. Hat héten át a falu lakossága fedél nélkül maradt, 1846-ban újabb templomot építettek, torony nélkül. A hívek 2000-ben kezdték el a torony építését és a templom javítását. 2011-ben elkészült a torony, valamint a templom belső felújítása és a parókia felújítása. 2012–ben felújították a templom külsejét, és körbekerítették százhúsz méter hosszú kerítéssel. A több mint százhatvan éves padokat már nem lehetett visszatenni, de holland segítséggel székekkel és egy harmóniummal gazdagodott a templom. Póti Sándor presbiter, helyi vállalkozó a templom bejáratánál a régi harangláb talapzatára egy turulmadarat készített. A felújított templomot Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese áldotta meg, majd a részt vevő lelkipásztorok egy-egy bibliai igét olvastak fel. Az ünnepségen jelen volt Erdei D. István parlamenti képviselő is, aki elmondta, hogy az érdengelegiek munkája nem volt hiábavaló, Isten áldása van rajta. Most már csak az marad hátra, hogy ez a templom mindig megteljen az istentiszteleteken.

Elek György